Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Karddal támadt a vendégére egy férfi
Privatkopo.info 2021. 10. 12. 7:22:00

A Salgótarjáni Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés kísérletének bűntette miatt vádat emelt egy 43 éves Nógrád megyei férfival szemben, aki látogatóját egy karddal sebesítette meg.



A vád szerint a sértett 2021. március elején, késő délután, ittas állapotban kereste fel a vádlottat annak lakásán, ahol először a vádlott élettársával találkozott, akit szidalmazni kezdett.

Ez meghallva a házigazda magához vett egy 55 centiméter pengehosszúságú fanyelű díszkardot, azzal támadt a látogatóra. A sértett hátrálni kezdett az utca irányába, kezét védekezésül maga elé tartva, miközben a vádlott több ütést mért a karddal a férfi karjára és oldalára, az ütések közben megvágta a bal kezének egyik ujját is.

A látogató a bántalmazás következtében a kezén könnyebb sérüléseket szenvedett, azonban figyelemmel a vádlott által használt eszközre és a körülményekre, a súlyosabb sérülések elmaradása a véletlenen múlott.

A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádiratában végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre tett indítványt.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat