Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Apa és fia együtt árulták a marihuánát
Privatkopo.info 2022. 05. 24. 8:35:00

A vád szerint egy 46 éves férfi droggal kereskedett Budapesten, amelyben édesapja is közreműködött. Elfogásukkor jelentős mennyiségű kábítószert, mérlegeket és készpénzt is lefoglaltak a nyomozók. A Fővárosi Főügyészség vádiratában fegyházbüntetés kiszabását indítványozza a családi páros ellen.



A vádirat szerint egy 46 éves férfi 2018-2019-ben marihuánával kereskedett, amelyet részben Budapest XVI. kerületi lakásában, részben 69 éves édesapja XI. kerületi otthonában tárolt, és előzetes egyeztetést követően értékesített a vevőkörébe tartozó személyek részére. Az apa tisztában volt fia kábítószer-terjesztői tevékenységével és ahhoz segítséget nyújtott egyfelől azáltal, hogy a kábítószer tárolásához rendelkezésére bocsátotta a XI. kerületi lakását, másfelől azzal, hogy a lakáson alkalmanként maga is kiszolgálta azokat a vásárlókat, akikkel előzetesen a fia egyeztette le a megrendelt kábítószer-mennyiségeket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói felderítették a bűncselekményt, és 2019 novemberében őrizetbe vették a két férfit, valamint lefolytatták a nyomozást. A két terhelt maga is fogyasztott kábítószert, mielőtt elfogták volna őket. A nyomozók a lakásokban jelentős mennyiségű kábítószert, digitális mérlegeket és csomagolóanyagot, valamint készpénzt foglaltak le.

A Fővárosi Főügyészség a vádlottakkal - mint társtettesekkel - szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre, és velük szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta. A főügyészség emellett pénzbüntetés, valamint közügyektől eltiltás kiszabására és a fiatalabb férfival szemben vagyonelkobzásra is indítványt tett a vádiratban.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat