Ma: 2024.03.28.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Egy kapcsolat vége: terhelő vallomást tett üzleti partnerére, barátjára a magát jogásznak tituláló, kétes körülmények között meggazdagodott Mikó István
Privátkopó 2023. 03. 04. 9:38:00

Már bűnügyi felügyeletben (korábbi nevén: házi őrizetben) várja sorsa jobbra fordulását Mikó István, akit 2021. december 18-án letartóztatásba helyezett a bíróság. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást négy gyanúsított, köztük Mikó ellen.



A magát jogásznak/doktornak tituláló Mikó korábban feltűnt a Borkai-ügyben, 2016-ban ott volt a Városligetben, mint a liget beépítési és bontási munkálatait biztosító Tóth Csaba üzleti/szakmai partnere, és főszerepet vállalt a Dunaferr körüli balhéban is.

Néhány hónappal azt megelőzően, hogy Mikót „bevarrták” üzleti partnerét, Tóth Csabát is letartóztatták, aki mintegy két évtizede biztosít őrző-védő csapataival futballmérkőzéseket. Őt - több társával együtt - a Nemzeti Adó-és Vámhivatal több százmillió forintos költségvetési csalás és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja, jelenleg már szabadlábon védekezik.

A sajtóban jogászként írtak róla, de volt, hogy ügyvédnek hazudták

A Privátkopó bűnügyi portálhoz hónapok óta érkeznek információk, iratok a „jogász” tevékenységével kapcsolatban. Így - például - arra is fény derült, hogy Mikó nem rendelkezik jogi diplomával, tehát nem jogász. Ellenben otthonosan mozog a voltok, a wattok, az amperok, valamint az ohmok világában - merthogy végzettségét tekintve: villanyszerelő.

Úgy tudni, véget ért a partneri/baráti kapcsolat Tóth és Mikó között, mivel kiderült: utóbbi terhelő vallomást tett előbbire az adóhivatal által folytatott büntetőeljárás során. Pedig Mikó éppen Tóthnak köszönhette, hogy senkiből „valaki” lett

A Privátkopó birtokába került dokumentumhalmaz tartalma több milliárdos visszaélés gyanúját kelti. A bűnügyi portál a közeljövőben tényfeltáró cikksorozatban tárja a nyilvánosság elé  Mikó István villanyszerelő meggazdagodásának körülményeit.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat