Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Ollóval próbált ölni
Privatkopo.info 2022. 05. 10. 6:26:00

Az elkövető először ököllel ütlegelte a sértettet, majd legalább négy esetben megszúrta a kezében lévő - 8 cm pengehosszúságú - ollóval, amely végül a sértett mellkasában maradt.



A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki korábbi ítéletei miatt erőszakos többszörös visszaesőnek minősül.

A vádirati tényállás szerint a férfi tavaly tavasszal, vonattal érkezett Győrbe azért, hogy szolgáltatásaival, ollók és kések élezésével házaljon. Az utazása során meglopott egy hölgyet, ezért őt a bíróság 450 000 forint pénzbüntetésre ítélte.

Győrbe érkezését követően a férfi ismeretlen házakba csengetett be, a szolgáltatásait ajánlgatta. A sértett családjának lakásába is becsengetett, azonban oda nem jutott be, a sértett a lépcsőházban útját állta az elkövetőnek. Az elkövető ekkor először mellkasával próbálta a lakásokhoz vezető lépcső elől ellökni az útjában álló sértettet, majd ököllel ütlegelni kezdte. Megütötte az arcán és a mellkasán is, ezt követően pedig a kezében lévő ollóval sújtott le legalább négyszer. A szúrások két esetben a sértett karjait, két esetben a mellkasát érték, létfontosságú szervek és nagyerek közelében. A ténylegesen kialakult könnyű sérüléseknél súlyosabb sérülések azért nem következtek be, mert a sértett védekezett.

A kiabálást hallva a sértett segítségére sietett a családja, ekkor a férfi elmenekült a helyszínről. 

A férfit korábban emberölés bűntettének kísérlete miatt is, továbbá rablások miatt is többször elítélték, emiatt erőszakos többszörös visszaesőnek minősül. Jelenleg is szabadságvesztés büntetés hatálya alatt áll, vele szemben életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásának van helye.

A nyomozást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai folytatták le, míg az érdemi döntést a Győri Törvényszék fogja meghozni az ügyben.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat