Ma: 2025.11.12.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Már pénzmosással is gyanúsítja a nyomozó ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatóját, Juhász Pétert
Privátkopó 2025. 11. 11. 11:45:00

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójával, Juhász Péterrel és társával jelentős értékre üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettének és pénzmosás vétségének megalapozott gyanúját közölte.



Az újabb megalapozott gyanú lényege szerint a Budapesti Javítóintézet korábbi vezetője az emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének elkövetése során a társával - a sértettek korábbi hátrányos szociális helyzetét és a közöttük lévő befolyási viszonyt kihasználva, magas szintű anyagi biztonságot és egzisztenciát ígérve - három nehéz sorsú személyt prostitúciós tevékenység folytatására, majd az így megszerzett bevételük átadására bírta rá.

A gyanúsítottak az így megszerzett legalább 108 600 000 forint eredetét - annak érdekében, hogy bűncselekményből származó pénzből vásárolt vagyontárgyakat ne lehessen a javítóintézet volt vezetőjéhez kötni - oly módon leplezték, hogy összesen legalább 50 000 000 forintot két budapesti ingatlan és két nagyértékű gépkocsi vételárába fektették. Ezen vagyontárgyak tulajdonosa névleg a volt igazgató társa lett, akit egyébként Budapest Főváros Kormányhivatala 2014. év vége és 2015. év vége között szociálisan rászorultként tartott nyilván.

A fennmaradó összegeket a gyanúsítottak a mindennapi szükségleteikre fordították, továbbá a volt igazgató közel 60 000 000 forintot a lakásán és a javítóintézeti irodájának páncélszekrényében készpénzben, valamint több bankszámlán tartott.

A gyanúsított ezekből az összegekből újabb ingatlan vásárlását tervezte oly módon, hogy — a pénz bűnös eredetének leplezése céljából, illetve hogy azt ne lehessen hozzá kötni — az ingatlan tulajdonosa névleg szintén a társa lett volna. Az ingatlant azért nem tudta végül megvásárolni, mert a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói őt és társát elfogták, őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte letartóztatásukat.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala a készpénzt, a bankszámlákon lévő pénzeket és a gépkocsikat lefoglalta, illetve gondoskodott az ingatlanok zár alá vételéről.

A fentiek miatt a gyanúsított - az eddig közölt emberkereskedelem és kényszermunka bűntettén, folytatólagosan elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettén és többrendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségén túl - megalapozottan gyanúsítható jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettével és pénzmosás vétségével.

Az ügynek eddig két gyanúsítottja van, a javítóintézet korábbi vezetője és élettársa, akiknek a letartóztatását - ügyészi indítványra - a nyomozási bíró legutóbb 2025. november 29-ig hosszabbította meg. 

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat