Ma: 2025.06.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
„Rendőr tábornok” próbált meg kirúgatni egy tanárt
Privátkopó 2025. 06. 15. 5:32:00
A szentendrei rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy iskolaigazgatót arra akart kényszeríteni, hogy bocsássa el az intézmény egyik tanárát.

Május 29-én érkezett feljelentés a Szentendrei Rendőrkapitányságra egy tanuló édesapjától, hogy a város egyik iskolájában oktató tanár az intézmény honlapján közzétett, a gyermekeikről készült képeket a saját közösségimédia-felületein is megosztotta. Ehhez azonban a gyerekek szülei nem járultak hozzá.

Amikor az apuka április végén ezt megtudta, egy ismerőséhez, az 59 éves Gy. Gézához fordult. A férfi személyesen ment be az iskola vezetőihez mint „rendőr tábornok”, és ennek nyomatékosításához egy igazolványt is felmutatott, amely megtévesztésig hasonlított a hivatásos rendőrök igazolványához.

A férfi azt állította, hogy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot képviseli, majd politikai kapcsolatokra, korábbi és aktív rendőrökre is hivatkozva azzal fenyegette meg az iskola igazgatóját, hogy a szóban forgó tanárt rúgja ki, mert ha nem teszi meg, abból baja lesz. A találkozó után a fenyegetőzést üzenetben is folytatta.

Erről a rendőrség is tudomást szerzett. A szentendrei nyomozók adatokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki, majd Gy. Gézát erdőkertesi lakcímén fogták el, előállították, és kényszerítés miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Mivel a lakásán tartott kutatás során fegyvert és lőszereket is találtak a rendőrök, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt is felelnie kell.

A nyomozók a fegyver és a lőszerek mellett laptopot, mobiltelefont és több mint száz „RKSZ” (Rendészeti Kiképzők Szövetsége) feliratú, konkrét személyek nevére kiállított igazolványt foglaltak le. A szóban forgó szervezet és a rendőrség között kapcsolat, együttműködés nincs.

A gyanúsított szabadlábon védekezhet.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat