Ma: 2025.07.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Késsel támadt a felesége rokonaira
Privatkopó 2025. 06. 30. 11:17:00

A Somogy Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a húszas évei végén járó dél-somogyi férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott felesége két rokonának.



A vádirat szerint a vádlott és felesége kapcsolata hosszabb ideje megromlott a férfi agresszív viselkedése miatt, ezért az asszony a gyerekeikkel együtt elköltözött a közös otthonukból. A házaspár kapcsolati problémáiról az asszony két unokatestvére is tudott, akik elhatározták, hogy felkeresik a férfit és megpróbálják meggyőzni arról, hogy változtasson a viselkedésén.

A vádlott felfigyelt a gépkocsival a házához érkező két férfira, akikről azt feltételezte, hogy az ő megfigyelése céljából érkeztek, ezért behívta őket a lakásba. A vádlott a lakásba érve indulatosan lépett fel, majd a kialakult vita egyre inkább eldurvult, és a felek között dulakodás alakult ki, amelynek során a vádlott magához vett egy 8 centiméter pengehosszúságú összecsukható kést, és azzal - több alkalommal - szúró, illetve metsző mozdulatot tett a sértettek irányába.

A vérző sérüléseket elszenvedő sértettek megkísérelték elvenni a vádlottól a kést, azonban a férfi és az időközben a szobába érkező édesanyja - aki fia oldalán közbelépve igyekezett elválasztani a feleket - aktív ellenállása miatt végül elhagyták a házat, és a mentők segítségét kérték. A kórházi ellátás során kiderült, hogy mindkét sértett közvetett életveszélyes állapottal járó sérülést szenvedett.

A Somogy Vármegyei Főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a letartóztatásban lévő férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

További friss információk
Késsel támadt a felesége rokonaira
Vita közben szúrta meg a féltékeny férjét
Elfogták az újfehértói rablókat
Egy mobiltelefonért rabolt a fiatalkorú cigány Miskolcon
Kerepesi polgárőrök kocsival elvittek és megvertek egy 12 éves fiút - a hatóságok közben egymásra mutogatnak
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat