A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség vádat emelt három tizenéves fiatallal szemben, akik 2021 telén, a villamosról leszállva, szidalmazni kezdték a velük szemben jogszerűen intézkedő jegyellenőrt, majd rátámadtak, és bántalmazták. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt kell felelniük.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt - gyorsított eljárás keretében - bíróság elé állította azt a nőt, aki 2 hónappal ezelőtt, szóváltást követően, kétszer hátba szúrta élettársát, aki kis híján belehalt sérülésébe.
Bejelentés érkezett a rendőrségre 2023. november 25-én, este arról, hogy a Veszprém határában található Csatár-hegyen egy férfit többször megszurkáltak késsel.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az első fokon kiszabott 2 év fegyházbüntetést és 2 év közügyektől eltiltást annak a taxisofőrnek egy ügyében, aki még 2019-ben verekedett össze egy buszsofőrrel egy piros lámpánál állva.
A Dabasi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki egy hónapon belül három nőt próbált megerőszakolni. Egyiküket ki is fosztotta és még haza is akarta vinni magához. Az elkövetőnek kétrendbeli befejezett és egyrendbeli kísérleti szakban maradt szexuális erőszak bűntette, kifosztás bűntette, aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és magánlaksértés vétsége miatt kell bíróság elé állnia.
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy huszonéves férfival, L. Márkóval szemben, aki tavaly novemberben, egyik este, az utcán bántalmazta volt barátnőjét a VI. kerületben, majd tovább szidalmazta, folyamatosan követte őt, míg végül a rendőrök elfogták. A bíróság a férfival szemben nem jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki.
Büntetésből vontatókötéllel egy gerendához kötözte, száját pedig gázolajos ronggyal tömte be egy 12 éves fiúnak az úgynevezett nevelőapja, Dombrádon. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt rendelt el nyomozást.
Ahogy arról korábban már többször beszámoltunk, a KR NNI Bűnügyi Szolgálat Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztálya már több mint egy éve folytat eljárást egy Németországban prostituáltakat futtató, magyar tagokból álló banda ellen. Most a korábban Berlinben emberkereskedelemből élő bűnbanda újabb tagját fogta el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI).
A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 29 éves Nógrád vármegyei férfi ellen, aki falujában próbált meg kirabolni egy idős asszonyt.
Egy jászapáti fiatalember kalapáccsal követelt pénzt az őt felnevelő nagyapjától. Korábban szétverte a háza berendezését, a mozdítható ingóságokat pedig eladta. A rendőrök őrizetbe vették az agresszív unokát és kezdeményezték letartóztatását.
Egy szolnoki asszony tett bejelentést a helyi rendőrkapitányságra, mert 2023. november 14-én, délután bűncselekmény sértettjévé vált. Elmondása szerint egy tizenéves fiatal, a lakásának lépcsőházában, a vállán lévő táskát - amiben munkaruha és egy munkahelyi belépő kártya volt - olyan erővel tépte le, ami miatt a földre esett.
Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt. Az apa ittasan bement az általános iskolába, a gyermekével kapcsolatos konfliktus miatt szidta a tanárokat, nagy erővel meglökte az igazgatóhelyettes nőt, agresszív fellépését csak a rendőrök tudták megfékezni.
A Kaposvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a rossz szomszédi viszonyt töréssel járó sérülések okozásával is tetézte.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség a nevelőapa büntetésének a helybenhagyását, az anya büntetésének a súlyosítását indítványozta abban az ügyben, amelyben a szülők éveken keresztül pokollá tették a gyerekkorú lányuk életét.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt az ellen a cigány ellen, aki terhes élettársát Nyírkátán több száz méteren keresztül a hajánál fogva vonszolta, majd egy zsinórral a falu szélén megfojtotta. Beismerés esetén a vádhatóság mértékes indítványa: 15 év börtönbüntetés.