Ma: 2025.05.23. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Kommandósok ébresztették az áfacsaló bűnszövetség tagjait - 3 milliárd forinttal károsították meg az államot

Országos akció keretében számolta fel a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága azt a bűnszövetséget, amely 2022 óta egy hierarchikusan működő céghálózaton keresztül csaknem hárommilliárd forint áfát került meg - közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága. A gyanúsítottak informatikai eszközöket és alkatrészeket hoztak be uniós tagállamokból, majd egy belföldi számlázási láncolaton keresztül értékesítették tovább, miközben az áfát szisztematikusan elmulasztották (értsd: eszük ágában sem volt) befizetni.

223 embernek adta el ugyanazt a nem létező játékkonzolt a szabolcsi férfi

Két évvel ezelőtt fordult a rendőrséghez egy tolnai férfi azzal, hogy átverték: egy internetes adok-veszek oldalon egy játékkonzolt akart vásárolni, üzenetekben mindent meg is beszéltek az eladóval, így át is utalta a megadott bankszámlára a kialkudott összeget. A termék azonban soha nem érkezett meg, a csaló felszívódott a pénzzel.

Vádat emeltek az ügyfelei pénzét elsikkasztó budapesti ügyvéddel szemben

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványozott egy egykori ügyvéd ellen, aki ügyfelei letétjeit dézsmálta meg. 

Áfacsalás miatt nyomoz a NAV Kóka János volt gazdasági miniszter érdekeltségébe tartozó pécsi Da Vinci Magánklinikán és az OTP Bank egyik csúcsvezetőjének cégénél

Fiktív számlázásokkal elkövetett áfacsalás alapos gyanúja miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága a legnagyobb vidéki magánklinikát működtető céget, a Da Vinci Egészségügyi Szolgáltató Kft.-t, valamint az egészségügyi intézménynek otthont adó épületek tulajdonosát és üzemeltetőjét, a Pannonklinika Kft.-t érintően - értesült a Privátkopó bűnügyi portál. A bűncselekmény gyanújába keveredett cégek ügyvezetője, aki az eljárás egyik gyanúsítottja, nem cáfolta az információt, de nem kívánt részletekbe bocsátkozni az ügyben. Kóka János, a magánklinikát 3 éve felvásárló vállalat elnöke szerint ők az ügy elszenvedői és nem előidézői.

Rendőrnek adta ki magát a bűnöző, de az idős asszony nem dőlt be neki

A Kazincbarcikai Járásbíróság 2 év és 2 hónap, fegyház fokozatú szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki úgy próbált meg pénzt szerezni egy idős hölgytől, hogy rendőrnek adta ki magát - közölte a Miskolci Törvényszék.

A NAV bemutatta a cigány ízlésvilág egyik gyöngyszemét egy 600 milliós költségvetési csalás kapcsán (fotók)

Az adóhivatal egy olyan Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei szervezett elkövetői kör tevékenységét leplezte le, amely fiktív cégeken keresztül próbált meg magánszemélyeket több százmillió forint otthonfelújítási támogatáshoz juttatni. Az összesen 600 millió forintot is meghaladó csalást - még kísérleti szakaszban - megakadályozták a pénzügyi nyomozók.

Nyolc év börtönt kapott Tóth Alex, aki Dominikáról irányított egy komplett magyar bűnszervezetet

Nyolc év börtönbüntetésre ítélték - első fokon - Tóth Alexet, aki 500 sértettnek összesen 1 milliárd 200 millió forint kárt okozott kamu ingatlan- és álláshirdetésekkel. A fiatal férfi a Dominikai Köztársaságból szervezte a kiterjedt csalássorozatot úgy, hogy a bűntársai többsége sem ismerte a valódi személyazonosságát. Még itthon, egy utazási irodán keresztül követhette el az első nagyobb stiklijeit, majd a rendőrségi vizsgálat elől külföldre távozott.

Több tucat hamis személyi igazolványt állítottak elő, amelyekkel ingyen szereztek meg mobiltelefonokat

A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendkapitányság rendőrei 2025. május 8-án, Jászkiséren és Hevesen fogták el a 44 éves H. Jánost és a 43 éves D. Istvánt.

Károsultból pénzmosó

A Kecskeméti Járási Ügyészség pénzmosás miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki - miután csalás áldozatává vált - az őt becsapó ismeretlentől „kárpótlásul” kapott megbízás alapján a bankszámláira érkező, újabb csalások károsultjaitól származó pénzösszegek továbbutalását végezte jutalék fejében. 

Károsultból pénzmosó

A Kecskeméti Járási Ügyészség pénzmosás miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki - miután csalás áldozatává vált - az őt becsapó ismeretlentől „kárpótlásul” kapott megbízás alapján a bankszámláira érkező, újabb csalások károsultjaitól származó pénzösszegek továbbutalását végezte jutalék fejében. 

Egymilliárd forintos számlagyárat számolt fel a NAV - három gyanúsítottat tartóztattak le

Huszonhat embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük három embert letartóztatott a bíróság annak a bűnszervezetnek az ügyében, amely beazonosított tagjai céghálózatot, számlagyárat hoztak létre és működtettek. A fiktívszámla-gyártó hálózat egymilliárd forinttal károsította meg az államkasszát, a letartóztatottak a bűnszervezet irányítói voltak.

Utalványokkal trükköztek a csaló cégvezetők

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség az üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt több száz személlyel szemben folyamatban lévő büntetőeljárásban újabb 39, béren kívüli juttatásként adható utalványokkal ügyeskedő cégvezetővel szemben emelt vádat.

85 millió forinttal károsította meg a költségvetést egy kaposvári cégvezető

A Somogy Vármegyei Főügyészség költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki vagy le nem könyvelt valós, illetve lekönyvelt fiktív számlákkal csökkentette a cége által fizetendő általános forgalmi adót.

Különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés: a Privátkopó cikke után nyomozást rendelt el a rendőrség a hajdúböszörményi önkormányzat tulajdonában álló Fürdőkerti Étterem bérbeadása ügyében

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette gyanúja miatt nyomoz a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya a hajdúböszörményi Fürdőkerti Étterem bérbeadásával összefüggésben. A vendéglátóhely az önkormányzat tulajdona, a képviselő-testület 2024 decemberében az ingatlant bérbe adta az önkormányzat vagyonkezelő cégének, a Hajdúböszörményi Vagyonkezelő Zrt.-nek, kifejezetten azzal a céllal, hogy a társaság azonnal albérletbe adja azt egy hajdúböszörményi kft.-nek. A bűnügyi hatóság gyanúja szerint az ügylettel vagyoni hátrány érte Hajdúböszörmény önkormányzatát.

Ezerszámra hozták Európába az amerikai roncsautókat, magyar cégeket is bevontak a nemzetközi csalásba

Amerikából behozott, balesetekben megsérült autókat értékesített Európában az a litván vezetésű nemzetközi bűnözői csoport, amelynek tagjait több európai országra, köztük Magyarországra is kiterjedő rendőrségi akció során állítottak elő szerdán - közölte az Europol.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1560 1561-1575 1576-1590 1591-1605 1606-1620 1621-1635 1636-1650 1651-1665 1666-1680 1681-1695 1696-1710 1711-1725 1726-1740 1741-1755 1756-1770 1771-1785 1786-1800 1801-1815 1816-1830 1831-1845 1846-1860 1861-1875 1876-1890 1891-1905 1906-1920 1921-1935 1936-1950 1951-1965 1966-1980 1981-1995 1996-2010 2011-2025 2026-2040 2041-2055 2056-2070 2071-2085 2086-2100 2101-2115 2116-2130 2131-2145 2146-2160 2161-2175 2176-2190 2191-2205 2206-2220 2221-2235 2236-2250 2251-2265 2266-2280 2281
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat