Az Érdi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki egy márkaszerviz munkafelvevőjeként az elvégzett javításokért átvett pénzt nem fizette be a pénztárba, hanem eltette.
Önként bement a zuglói rendőrkapitányságra a férfi, akit számos csalás miatt köröztek, mert bérelt, illetve javításra átvett autókat adott el. A gyanúsítottat a BRFK XIV. kerületi rendőrei őrizetbe vették.
Az ügyészség vádat emelt egy 43 éves lőrinci férfi ellen, aki hamis történetet kitalálva jutott be egy idős salgótarjáni férfi lakásába és jelentős összeget csalt ki tőle.
A Központi Nyomozó Főügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 58 személy ellen a Fővárosi Törvényszéken.
A gyanú szerint több mint ötven vásárlótól közel egymillió forintot csalt ki a páros azzal, hogy különböző gyermekjátékokat és egyéb dolgokat árult az interneten.
Közel félezer ortopéd cipőt írt fel ellenszolgáltatásért cserébe a budapesti ortopéd orvos. Az ezek után jogosulatlanul visszaigényelt összeg meghaladja a több tízmillió forintot. A most elfogott doktorral együtt az ügyben már hét gyanúsított - három orvos, három cégvezető és egy üzletkötő - letartóztatását rendelte el az illetékes bíróság.
A Marcali Járási Ügyészség jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a huszonéves nővel szemben, aki előbb barátai bizalmával élt vissza, majd különböző valótlan történetekkel másoktól is milliós összeget csalt ki.
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a 2019. decemberben ügyészi hatáskörbe vont nyomozás eredményeként a bűnügyben összesen tizenöt személlyel szemben nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. Úgy tudni, a többmilliárd forintos bűnügy főszereplői Töröcskei István, a Széchenyi Bank egykori Fidesz-barát elnöke, valamint a férfi felesége.
Üzletszerűen elkövetett csalás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 27 éves kunmadarasi nővel szemben.
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az első fokon kiszabott büntetés súlyosítására tett indítványt a megvesztegetett kormánytisztviselők ügyében.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói még tavasszal kapcsolták le - üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntett gyanújával - Sz. Szabolcsot. A Privátkopó úgy értesült, hogy a megbukott férfi számos gazdasági társaság létrehozásában közreműködött, amelyeket aztán alvállalkozóként a biztonsági piacon tevékenykedő, és ott évi több milliárd forintos árbevételt elérő, közismert cégeknek „közvetített”. Ezek az alvállalkozók nem fizettek sem általános forgalmi adót, sem foglalkoztatással kapcsolatos közterheket - az elcsalt pénzek eddig ismeretlen személyek zsebeibe vándoroltak.
A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt vádat emelt egy nővel szemben. Az elkövető a lakásának felújítása kapcsán megismert cégvezetővel „bensőséges” kapcsolatba kerülve, közel két év alatt összesen 191 millió forintot csalt ki a gyanútlan férfitól. Áldozatának nemcsak a saját pénze úszott el, hanem még tetemes adósságba is verte magát, hogy a nő hamis terveit finanszírozni tudja.
A budapesti rendőrök gyanúja szerint több mint hetven embertől csalt ki pénzt egy férfi és egy nő internetes hirdetésekkel.
Kettő év, öt év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélt a Fővárosi Törvényszék egy házaspárt, akik májusban több mint 18 ezer Elf Bar nevű elektromos cigarettát rendeltek Kínából, majd illegálisan árusították.
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség súlyosabb büntetés kiszabását indítványozta a Dózsa György úti gázolót átverő férfi ügyében.