Ma: 2024.10.24. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Súlyos bűnügyekben születhetnek ítéletek az első negyedévben

Hamarosan ítélet születhet a gyáli és a dunaharaszti gyilkosság ügyében, valamint további hat, hasonlóan nagy visszhangot kiváltó bűnügyben a Pest Megyei Bíróságon, miközben folytatódik a romagyilkosságok tárgyalása, és új, „nagy” ügyek is terítékre kerülnek - közölte a bíróság szóvivője kedden az MTI-vel.

Akiket a cigaretta füstje megcsapott: a kaszinósok „nyomós érvekkel” lobbiztak a képviselőknél a dohányzás betiltása ellen

December 30-án, két nappal a hatályba lépése előtt az Országgyűlés változtatott azon a jogszabályon, amely január 1-jétől lényegében minden zárt légterű helyen megtiltja a dohányzást. A víziközmű-szolgáltatásról szóló törvénybe egy zárószavazás előtti módosító indítvány elfogadásával beemelt enyhítés alapján a játékkaszinókban továbbra is rá lehet gyújtani anélkül, hogy dohányzóhelyet jelölnének ki. A kaszinósok állítólag már december közepén tudták: őket nem érinti majd a szigorítás - „nyomós érveket” sorakoztattak fel ennek érdekében…

Az ügyészeket elkerülte a válság: milliárdokat vihettek haza a vádhatóság munkatársai

Anyagiakban nem szűkölködtek az ügyészség munkatársai az elmúlt esztendőben, több milliárd forintos jutalommal hálálták meg munkájukat - természetesen közpénzből.

Így lesz rend: még kevesebb pénzt kap a rendőrség

Az idei költségvetési egyensúlyt megtartó intézkedésekről szóló szeptemberi kormányhatározatban előírt maradványtartási kötelezettség a rendőrséget 8,8, a Terrorelhárítási Központot (TEK) pedig 2,4 milliárd forint összegben terheli - ismertette a belügyminiszter egy szocialista képviselő írásbeli kérdésére válaszolva.

Tovább keményítették a Büntető törvénykönyvet

Az Országgyűlés november 14-én módosította a büntető tárgyú törvényeket: minden rabnak dolgoznia kell, bővült az el nem évülő bűncselekmények köre.

Boldog karácsonyt kíván a Privát Kopó!

Békés, boldog - bűnügyektől mentes - karácsonyt kívánunk minden kedves Olvasónknak!

8 és 6 év fegyház a drogterjesztő párosnak

Bűnösnek mondott ki a Tolna megyei bíróság kedden egy férfit és egy nőt kábítószerrel visszaélés bűntettében, ugyanis jelentős mennyiségű drog terjesztését bizonyították rájuk.

A bíróság letiltotta Meggyes Tamás parlamenti fizetését

A volt esztergomi polgármester juttatását az évek alatt felhalmozódott perköltségeire jegyezték elő.

Alkotmányellenes a százhúsz órás őrizetben tartás

Az Alkotmánybíróság 2011. december 19-én hozott határozatában megsemmisítette a büntetőeljárási törvény több rendelkezését.

Börtönboltot bírságoltak meg az adóellenőrök - a pult alatti kockásfüzet mindent rögzített…

Mintegy hatmillió forintos forgalmat felejtettek el a pénztárgépben rögzíteni a Bács-Kiskun megyei börtön vegyesboltjában. Az adóellenőrök látogatási időben érkeztek a börtönbe, amelynek boltjában az egészségügyi előírásokat sem tartották be.

Száz tonna sittet hordtak a védett erdőbe

A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt indult eljárás azzal a fuvarossal szemben, aki legalább száz tonna építési törmeléket hordott teherautójával egy védett erdőbe, a Baranya megyei Kővágószőlős közelében.

Alkohol az öltözőben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei váratlan jövedéki ellenőrzés céljából megjelentek egy pirtói szeszfőzdében.

Ismerőseinek szolgáltatott ki adatokat egy „jólelkű” siófoki rendőr

Nem érezte magát bűnösnek csütörtöki bírósági meghallgatásán az a siófoki rendőr, akit a Kaposvári Nyomozó Ügyészség vádolt meg hivatali visszaéléssel, miután a belső elhárítás által lehallgatott telefonálásaiból kiderült, hivatali jelentés nélkül szolgáltatott ki adatokat több ismerősének.

Leváltották az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóját

Felmentette tisztségéből Orbán Viktor miniszterelnök Balajti László altábornagyot, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóját, december 15-ei hatállyal - derül ki a Magyar Közlöny pénteki számából. A miniszterelnöki határozat a belügyminiszter előterjesztésére, a kormányfőnek a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvényben foglalt jogköre alapján született.

Enyhítette a bíróság a volt élettársa fiát megkéselő férfi büntetését

Nyolc évről hat év öt hónapra enyhítette a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön annak a férfinek a büntetését, aki többször megszúrta késsel élettársa fiát.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1263
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat