Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Az egyik bozótvágóval, a másik késsel akarta rendezni az élettársaik közötti nézeteltérést
Privátkopó 2023. 12. 05. 11:28:00

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt. Az elkövető az élettársát ért sérelmet akarta megtorolni, ezért bozótvágóval támadt egy másik férfira, aki viszont késsel próbálta őt megszúrni.



A vádirat szerint a vádlott élettársa 2022. július elején, egy borsodi településen lévő élelmiszerboltban vitázott egy másik nővel, kölcsönösen szidták egymást. Aznap este a vádlott és a másik nő élettársa telefonon egyeztettek, hogy találkoznak, és megbeszélik a történteket. A másik nő élettársa az élelmiszerüzlet parkolójában várta a vádlottat, egy kést vitt magával, amit a farzsebében tartott. A férfi autóval jött és már úgy szállt ki, hogy nála volt egy több mint fél méter pengehosszúságú bozótvágó kés.

Mindketten a kölcsönös bántalmazás szándékával érkeztek, egymás felé indultak, és a másik férfi elővette a kést és maga előtt tartotta. A vádlott a bozótvágó késsel anélkül, hogy a férfi támadott volna, a fejére ütött, miközben ő a késsel a vádlott hasa irányába szúrt, de nem érte el, ezért puszta kézzel történő verekedést akart provokálni.

A sértett férfi könnyebb sérülést szenvedett el, azonban a bozótvágó késsel történő közepes ütés életveszélyes, míg a nagy erejű ütés akár halálos sérülést is okozhatott volna.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott a bozótvágó kés elkobzásával.

A kést használó sértettel szemben felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt indult elkülönítetten büntetőeljárás.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat