A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt. A férj ittas állapotban rendszeresen agresszív hangnemben, az emberi méltóságot súlyosan sértő kijelentésekkel megalázta feleségét, féltékenysége miatt többször megverte.
A vádirat szerint a házaspár egy borsodi kisvárosban lakott. 2021 végétől 2023 november végéig a rendszeresen italozó vádlott a lakásukban, agresszív hangnemben, az emberi méltóságot súlyosan sértő kijelentésekkel megalázta feleségét. Ha az asszony azonnal nem teljesítette az olyan felszólításait, hogy adjon neki cigarettát, valamint ha nem volt megelégedve a főzött étellel, akkor azért, hogy a felesége tudja, mi a dolga, többször arcon ütötte.
2023. augusztus végén a nő a vádlott tudomása nélkül beengedte a lakásukba a férje erősen ittas férfi rokonát. Emiatt a vádlott féltékennyé vált, rokonát elzavarta, feleségét pedig többször megütötte, megrúgta.
2023. november végén az elkövető a feleségével közös italozás után aludni tért, de a nő éjfél után felébredt, a konyhába ment enni. Úgy hallotta, mintha valaki az utcáról bekiabált volna hozzájuk, a kapuhoz indult, de az ablakból kinézve senkit nem látott. A vádlott felébredve nem találta a feleségét, féltékenységből átnézte a lakást, hogy nincs-e ott esetleg egy férfi. Senkit nem talált, ennek ellenére felelősségre vonta a nőt, rángatta, ököllel ütlegelte, majd egy fél méteres fanyéllel tovább bántalmazta. Az asszony segítségért kiabált, kimenekült a házból és a szomszédoktól értesítette a rendőrséget.
A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével - büntetővégzésben - felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott. |