A Baranya Vármegyei Főügyészség vádiratot nyújtott be egy 21 éves férfi ellen, aki 2023 augusztusában lakásába csalt és megölt egy hajléktalant Pécsett.
A vádirat szerint a férfi édesapját, később nővérét is elveszítette, és a haláluk után zárkózott lett, környezetétől elszigetelődött, gyógyszert szedett, rendszeresen alkoholt fogyasztott.
Az elkövető viselkedésében 2023 elején újabb fordulat állt be, erőszakos, gyilkosságokkal teli filmeket nézett, majd foglalkoztatni kezdte az emberölés elkövetése, ezzel kapcsolatos gondolatait telefonján, hangfelvételeken rögzítette.
A vádlott 2023. augusztus 20-án egy egyetemi gólyatáborba utazott. Másnap hajnalban a gólyatáborból felhívták az édesanyját, hogy a vádlottat vigye haza, mert viselkedésével kapcsolatban problémák merültek fel.
Édesanyja hazavitte a fiát a pécsi lakásába, aki hajnalban kiment az utcára, majd találkozott a hajléktalan sértettel. A vádlott ekkor elhatározta, hogy a sértettet megöli. Meghívta magához a férfit, a lakásában étellel kínálta. Miközben a sértett a konyhaasztalnál evett, a vádlott mögé lépett és egy kalapáccsal a fejére sújtott. A sértett védekezett, dulakodtak, miközben a vádlott többször megütötte kalapáccsal a férfi fejét. Az ütésektől a sértett a padlóra esett, akit a támadója konyhakéssel háromszor mellkason szúrt.
A sértett a helyszínen meghalt.
A Baranya Vármegyei Főügyészség előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja a férfit.
A bűncselekmény büntetési tétele tíz évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés. |