Ma: 2024.10.05. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Kapcsolati erőszak és kiskorú veszélyeztetése
Privátkopó 2023. 12. 01. 5:33:00

A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 49 éves férfival szemben, aki éveken keresztül bántalmazta feleségét és 16 éves gyermekét.



A vádirat szerint a házaspár közösen nevelte három gyermekét, akik közül kettő az elkövetés idején kiskorú volt.

2017-től a férfi gyakran ittasodott le, rendszeressé vált agresszív viselkedése, ittasan heves dühkitörései voltak, feleségét ekkor kiabálva szidalmazta. Többször előfordult, hogy használati tárgyakat tört össze, bútorokat borított fel. 2020 augusztusában összetörte a hálószoba bútorait, dísztárgyakat és fali polcokat tett tönkre.

2020. augusztus 3-án, otthonuk udvarán lökdösni kezdte feleségét, majd vállainál fogva megragadta és nagy erővel meglökte, ettől a nő az ott lévő kukák közé esett és beverte a fejét.

A férfi az akkor 16 éves lányát is bántalmazta, illetve azt mondta neki, hogy nem az ő gyermeke és nem szereti őt, ordítva szidalmazta, a haját húzta és a hűtőszekrény ajtaját a hátára csapta.

A történtek a lány személyiségfejlődésére jelentős kihatással voltak, öngyilkossági gondolatok és táplálkozászavarok jelentkeztek nála.

Az ügyészség kapcsolati erőszakkal, kiskorú veszélyeztetésének bűntettével és könnyű testi sértés vétségével vádolta meg a férfit. Mértékes indítványában kérte, hogy amennyiben elismeri a bűncselekmények elkövetését, a bíróság 1 év és 10 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélje és 3 évre tiltsa el minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve akivel hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.

Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság dönt.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat