Opiátot és cannabist árult a nyomozók információja szerint egy nigériai állampolgár a főváros VII. kerületében.
A 40 éves férfi a gyanú szerint egy társasház kapualjában árulta napi rendszerességgel a kábítószert. A díleren és az egyik vásárlóján 2024. február 20-án, éppen átadáskor csaptak le az erzsébetvárosi nyomozók a Bűnügyi Bevetési Osztály egységével együttműködve.
A férfi lakásában tartott kutatás során 0,7 kilogramm kábítószergyanús növényi anyagot, 70 gramm - az elsődleges szakértői vélemény szerint - opiátot, mérleget és közel 3 millió forintot foglaltak le. A drogokból 121 adagot már előre kiporcióztak simítózáras tasakban.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 40 éves nigériai állampolgárt kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, és őrizetbe vétele mellett kezdeményezték letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt. |