Ma: 2024.10.09. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
A BRFK nyomozói több mint egy kilogramm drogot találtak a szorgalmas dílernél
Privátkopó 2023. 11. 29. 7:27:00

A fővárosi rendőrök több mint egy kilogramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le egy VII. kerületi dílertől.



A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Bűnügyi Főosztály nyomozói aprólékos felderítő munka és összehangolt akció eredményeként - a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival közösen - 2023. november 23-án, Budapesten fogtak el egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy Erzsébetvárosban, a Király utca környékén terjesztett kábítószert.

A rendőrök két belvárosi lakást kutattak át, ahol közel egy kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak; az előzetes adatok szerint amfetamint, marihuánát és kokaint. A lefoglalt anyagok értéke megközelíti a 4 millió 500 ezer forintot.

A BRFK nyomozói K. Lászlót előállították és kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették, majd az illetékes bíróság letartóztatásba helyezte.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat