Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
„Adóminimalizálás”: költségvetési csalás gyanújával nyomoznak a Liszt Ferenc Repülőtérhez köthető cégek ügyében
Pestisracok.hu 2022. 05. 28. 5:28:00

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Liszt Ferenc Repülőtérhez köthető cégek ügyében - tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint egyelőre hetvenmilliós adócsalást gyanítanak, de ennek összege még emelkedhet. A nyomozást titkos információgyűjtés is megelőzte, majd miután megállapították, hogy a gyanú fennáll, elrendelték a nyomozást, amelynek már több gyanúsítottja is van.



A történet és a titkos információgyűjtés előzménye, hogy egy beesett füles alapján kiderült: egy vagyonvédelemmel foglalkozó cég illegális foglalkoztatásban vesz részt, helyileg többek között a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is.

„Ezt a tevékenységet munkaerő kölcsönző cégek beiktatásával, havonta történő váltásával teszi” - olvasható a titkosítás alól már feloldott bűnügyi összefoglaló jelentésben.

Később képbe került egy olyan vállalkozás is, amely a Liszt Ferenc Nemzetközi Reptéren végez légi szállítást kisegítő tevékenységet a reptéren jelenlévő, különböző légitársaságok részére. Az e-számla rendszer adatai alapján ugyanakkor megállapították, hogy a reptéren végzett munkák elvégzéséről a képbe került vállalkozás számlákat fogadott be az alatta elhelyezkedő vagyonvédelmi cégtől, továbbá a munkavállalók is utóbbi kft-hez voltak bejelentve.

A nyomozás adatai szerint utóbbi kft. úgymond adóminimalizáló tevékenységet folytatott a vizsgált időszakban, a pénzügyi nyomozók megállapították, hogy több gazdasági társaság közbeiktatásával az említett vagyonvédelemmel foglalkozó cég célja az volt, hogy a belföldi értékesítései után keletkező adófizetési kötelezettségét a fent említett, közbeiktatott társaságok által kiállított valótlan tartalmú számlák segítségével jogosulatlanul csökkenteni tudja, így az ÁFA fizetési kötelezettségét elkerülje, illetve azt minimálisra csökkentse.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat