Ma: 2023.11.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Kapcsolat
Megharapta az üzlet alkalmazottját egy hajmosásra készülő cigánynő
Privátkopó 2023. 11. 20. 9:26:00

A kiskunfélegyházi nyomozók lezárták a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki mindössze néhány samponért képes volt megharapni a drogéria munkatársát. 



Bejelentés érkezett a rendőrségre 2023. október 5-én, délelőtt arról, hogy az egyik kiskunfélegyházi drogériában egy nő több terméket megpróbált eltulajdonítani. A tolvaj a kosara helyett a táskájába pakolta a termékeket: samponokat, balzsamot és parfümöt zsákmányolt. Az eladók azonban észrevették, hogy rosszban sántikál, ezért az irodába vezették átbeszélni a történteket. Az asszony visszaadta az ellopott holmik egy részét, mégis úgy gondolta, hogy egy párat megtart belőlük és inkább meglép.

Azonban hiába húzott nyúlcipőt, a dolgozók résen voltak és a nyomába eredtek. A tolvajt sikerült megállítani a bejáratnál, de úgy tűnt, a nő mindenre elszánt: a táskájában maradt néhány termékért, dulakodásba kezdett az alkalmazottakkal és egyikük karját meg is harapta. Végül több vásárló is a dolgozók segítségére sietett és idő közben a rendőrök is tudomást szereztek az esetről, akik a helyszínre vonultak, majd intézkedtek az agresszív nővel.

A nyomozás során kiderült, hogy nem ez volt az első eset, hogy az asszony lopott. Két héttel korábban szintén ebben az üzletben járt és akkor sikeresen meglovasított több terméket közel 50 ezer forint értékben.

A 36 éves helybélit 2023. október 18-án elfogták és őrizetbe vették. Rablásért és lopásért hallgatták ki a település nyomozói, majd kezdeményezték letartóztatását. Az ügy vizsgálatát a napokban befejezték és a nyomozás során keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat