Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Kapcsolat
Mezőcsát: ötöst ígért a verésért egy „tornatanárnak” titulált okádék - húsz gyerek támadt rá a 12 éves fiúra
Privátkopó 2023. 01. 29. 6:48:00

Ötöst ígért a „tornatanár” a diákoknak Mezőcsáton azért, hogy megverjék az egyik fiút, amit aztán a „pedagógus” nevetve nézett végig. A szülők büntetőfeljelentést tettek, a tankerület belső vizsgálatot indított. A „tanár” később felkereste a gyermek szüleit, hogy vonják vissza a feljelentést, és intézzék el „máshogy” az ügyet (vélhetően pénzzel).



Beismerte a tettét az a mezőcsáti „tornatanár”, aki egy 12 éves fiúra uszította a többi diákot, mondván, aki megüti, ötöst kap. A lehetőséggel húsz gyerek élt, ütötték, rúgták a fiút, amit a „tanár” nevetve nézett végig. Erről a fiú maga beszélt az RTL Híradónak.

Elmondása szerint a háta mögött lévő gyerek meghúzta a haját, és beleverte a fejét a földbe. Ezt követően indult meg felé a többi tanuló, aki rugdosni, ütni kezdte. A tanár ezt végignézte úgy, hogy nevetett - tette hozzá.

A fiú azt mondta, nem tudja, miért uszította rá a gyerekeket, hiszen csak annyit kérdezett előtte, hogy mi lesz informatikából a házi feladat. A nyakán lévő sérülés napokkal a történtek után is látszik, saját elmondása szerint még mindig fáj a nyaka és a háta. 

A verés hétfőn történt, de a fiú csak kedden szólt róla a szüleinek, így az érintetteket csupán szerdán szembesítették az iskolában. A „tanár” beismerte a tettét, a szülők pedig büntetőfeljelentést tettek. A fiú apja szerint a „tanár” később felkereste őket, hogy vonják vissza a feljelentést, és intézzék el „máshogy” az ügyet (vélhetően pénzzel).

Az apa viszont azt mondta, nem vonják vissza a feljelentést, mert elmondása szerint neki az a fontos, hogy más pedagógus is tanuljon ebből az esetből.

A híradó megkeresésére a Mezőkövesdi Tankerületi Központ azt írta, elítélik az erőszak minden formáját, és az intézményben belső vizsgálatot tartottak. Hozzátették, hogy a tankerület, mint munkáltató, megtette a szükséges intézkedéseket. Úgy tudni, a „tanár” szerda óta nem tartotta meg az óráit az iskolában.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat