Ma: 2024.02.22. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Kábítószer-kereskedelem gyanújával vettek őrizetbe egy 35 éves férfit
Privatkopo.info 2021. 10. 14. 5:50:00

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának információi alapján a Bűnügyi Igazgatóság és a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága Bevetést Támogató Osztály egységei közösen végrehajtott akcióban fogtak el egy szenyéri lakost 2021. október 11-én, Zalaszentgróton. A gépjármű átvizsgálásakor több mint két kilogramm marihuánát találtak a rendőrök, amelynek feketepiaci értéke több, mint 7 000 000 forint.



A nyomozás adatai alapján a terjesztő Somogyban és Zalában értékesítette volna tovább a kábító hatású anyagot. A rajtaütést követően a nyomozók több vásárlójánál is házkutatást tartottak, ahol további kábítószergyanús anyagokat - vélhetően metamfetamint és ecstasyt -, illetve a csomagoláshoz, értékesítéshez, fogyasztáshoz használt eszközöket foglaltak le.

A nyomozók a 35 éves férfit kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A fogyasztókkal szemben kábítószer birtoklása miatt folyik a nyomozás.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat