Ma: 2024.02.27. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Több százmillió forinttal károsították meg a költségvetést
Privatkopo.info 2022. 10. 21. 6:43:00

A Heves Megyei Főügyészség - más személyek mellett - vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki többéves fiktív számlázási tevékenysége során összesen 355 millió forintra tett szert jogtalanul.



A vádirat szerint a bűnszövetség vezetője - az I. rendű vádlott - 2014-ben pénz ígéretével rávette az irányítása alatt dolgozó férfit - akivel jelen üggyel összefüggésben az eljárást megszüntették - arra, hogy alapítson két céget, továbbá egy gazdasági társaság üzletrészeit is megvásároltatta vele, annak ellenére, hogy a férfi nem akart és nem is volt képes arra, hogy a cégekkel gazdasági tevékenységet végezzen.

Az I. rendű vádlott ezek után rávette ismerősét, hogy nyisson bankszámlát, illetve ügyfélkaput a cégeknek, majd adja át neki az ezekkel való rendelkezéshez szükséges kódokat, így egyértelművé téve azt, hogy ki is irányítja a cégeket valójában. A bűnszövetséget vezető azért alapíttatta meg és íratta ismerőse nevére a cégeket, hogy azok nevében kiállított valótlan tartalmú és alakilag hamis számlákat tudjon a rendelkezésére bocsátani olyan gazdasági társaságok vezetőinek, akik jogosulatlanul csökkenteni akarták a vállalkozásaik általános forgalmi adó fizetési kötelezettségét.

A bűnszövetség vezetője 2015-ben összeismertetett két ügyvezetőt azért, hogy a férfi cégvezető segítségével a cége nevében kiállított valótlan tartalmú számlákat szerezzen meg a női vádlott által vezetett gazdasági társaság részére, így a vádlottak valótlan tartalmú hirdetési és reklámtevékenységről szóló számlákat állítottak ki és fogadtak be a könyveléseikbe annak ellenére, hogy valós szolgáltatásnyújtás nem történt.

Az I. rendű vádlott 2015-ben több mint 340 millió forintot vetetett fel ismerősével, illetve vett fel saját maga a megalapíttatott cégek bankszámlájáról abból az összegből, amelyet a fenti két gazdasági társaság egyike utalt át a valótlan tartalmú számlák kifizetésének a színlelése céljából.

A bűnszövetség vezetője 2020-ben a vele szemben elrendelhető vagyonelkobzás meghiúsítása érdekében több személyt rávett arra, hogy írjon alá egy olyan valótlan tartalmú adásvételi szerződést, mely szerint megvásárolta, más esetben eladta az ő és rokona tulajdonában álló ingatlant, melyre ezen ügyletek alkalmával több személy részére haszonélvezeti jogot is alapíttatott.

A Heves Megyei Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat összesen kilenc személlyel szemben.

A vádhatóság a bűnszövetség vezetőjével szemben arra tett indítványt, hogy amennyiben beismeri a terhére rótt bűncselekményeket, akkor a bíróság vele szemben 6 év szabadságvesztést és 6 év közügyektől eltiltást szabjon ki, továbbá 355 millió forint erejéig rendeljen el vele szemben vagyonelkobzást. Az ügyben további két vádlottal szemben indítványozott letöltendő szabadságvesztést az ügyészség.

További friss információk
Ellentámadásba lendült a debreceni tragédiát okozó milliárdoscsemete: Szűcs Patrik azt bizonygatná, hogy nem ő, hanem a baleset áldozata hibázott
Önkezével vetett véget életének a fiát gyászoló 53 éves apa
Pesterzsébeti tragédia: az édesanya saját kezével próbálta kiszabadítani 9 éves kisfiát a beton alól
Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen gázolt és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott a volt bátonyterenyei képviselő - korábban kábítószeres ügy miatt gyűlt meg a baja a törvénnyel
Rendőrautóval ütközött Budapesten Pierre Woodman pornórendező
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat