Ma: 2024.06.11. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Újabb igazságügyi szakértő állítja: Szűcs Patrik okozta a debreceni halálos közúti balesetet
Privátkopó 2024. 04. 10. 8:58:00

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárása során keletkezett adatok szerint 2023. január 7-én, 0 óra 45 perc körüli időben az akkor 19 éves Szűcs Patrik az általa vezetett SZP-999 forgalmi rendszámú AMG Mercedes személygépkocsival közlekedett Debrecenben. A Vágóhíd utcai felüljáróra felhaladva, sebességét nem az útviszonyoknak, útvonalvezetésének megfelelően választotta meg, ennek következtében a nedves úttesten mintegy 85-95 km/h sebességgel haladva átsodródott a menetiránya szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő, akkor 21 éves M. Attila által vezetett STL-489 forgalmi rendszámú személygépkocsival. A baleset során M. Attila olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.



A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság által felkért igazságügyi szakértő szakvéleménye szerint a baleset bekövetkezéséért egyértelműen az 50 millió forintos luxusgépkocsit vezető Szűcs Patrik tehető felelőssé. A bűnügyi hatóság - halálos közúti baleset okozása miatt - meggyanúsította a fiatalembert.

Ezt követően, 2023 decemberében a gyanúsított védője levelet küldött a balesettel összefüggésben nyomozást folytató rendőr-főkapitányság részére, amelynek mellékleteként egy, a balesetet okozó családja által megbízott igazságügyi műszaki szakértő szakvéleményét is becsatolta.

A család által megbízott - és fizetett - szakértő több ponton megkérdőjelezte a rendőrség által felkért igazságügyi szakértő szakvéleményében közölt tényeket, például azt is, hogy melyik gépkocsi forgalmi sávjában következett be az ütközés.

A nyomozó hatóság a szakértői vélemények ellentmondásainak feloldására újabb igazságügyi szakértőt bízott meg.

A Privátkopó bűnügyi portál az alábbiakban közli a birtokába jutott, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság felkérésére készült legfrissebb igazságügyi szakértői szakvélemény fontosabb megállapításait. (Megjegyzés: az SZP-999 forgalmi rendszámú Mercedest Szűcs Patrik - a rendszám betűjele a monogramját takarja -, míg az STL-489 forgalmi rendszámú Volkswagent a baleset következtében elhunyt M. Attila vezette.)

„Az SZP-999 frsz-ú Mercedes személygépkocsi sebessége 85-95 km/h az ütközéskor, az STL-489 frsz-ú Volkswagen személygépkocsi sebessége 40-50 km/h az ütközéskor.”

 „Az a lehetőség minden információ/adat ismeretében, hogy az SZP-999 frsz-ú Mercedes forgalmi sávjában ütközik a két jármű és ennek az ütközésnek semmilyen közvetlen nyoma nem keletkezik az SZP-999 frsz-ú Mercedes forgalmi sávjában, nem lehetséges.”

„Összefoglalva: a járművek ütközését a felezővonalon, vagy az SZP-999 frsz-ú Mercedes sávjában kizárom a rögzített nyomok, a jármű sérülések, ezen belül a frontális ütközés átfedésének ismeretében.”

„Amennyiben az SZP-999 frsz-ú forgalmi sávjában, a forgalommal szemben közlekedik az STL-489 frsz-ú Volkswagen személygépkocsi, akkor a járművek ütközéséhez közvetlenül kapcsolódó nyomok ennek a pozíciónak megfelelően az SZP-999 frsz-ú Mercedes forgalmi sávjában keletkeznek. Az 1-es számmal jelölt területen lévő nyomok az STL-489 frsz-ú Volkswagen forgalmi sávjában található, tehát az STL-485 frsz-ú Volkswagen személygépkocsi a saját forgalmi sávjában közlekedett, nem a forgalommal szemben az SZP-999 frsz-ú Mercedes forgalmi sávjában. Megfelelő adat, információ áll rendelkezésemre az ütközés helyének meghatározására.”

Sárközy Tamás igazságügyi műszaki szakértő: „A vizsgálatok eredményeiből az valószínűsíthető, hogy az ütközés fizikailag a fenti ábrán pirossal bekeretezett felületen belül, ki nem zárhatóan a Mercedes haladási irányával szemben mérve, attól valamivel előrébb, elvileg bárhol megtörténhetett.”

Válasz: „Amennyiben az ütközés a 4. ábra felezővonal közelében vagy az 5. ábra Mercedes forgalmi sávjában történt volna, akkor az 1-es jelzésű nyomnak a felezővonalon vagy az SZP-999 frsz-ú Mercedes forgalmi sávjában kellett volna keletkeznie, ilyen nyom nincs. Összefoglalva: a járművek ütközését a felezővonalon, vagy az SZP-999 frsz-ú Mercedes forgalmi sávjában kizárom a rögzített nyomok, a jármű sérülések, ezen belül a frontális ütközés járművek átfedésének ismeretében.”

„Az SZP-999 frsz-ú Mercedes merőlegesen a felezővonalat 1.3 méterrel lépi át a rajz szerint, vagyis áttért az STL-489 frsz-ú Volkswagen forgalmi sávjába. Ez azonos a 33/2023. sz. szakvéleménnyel, melyben szintén áttér az SZP-999 frsz-ú Mercedes személygépkocsi az STL-489 frsz-ú Volkswagen forgalmi sávjába (a jelzett szakvéleményben kisebb mértékben, 0,9-1,0 méterre lépi át a felezővonalat az SZP-999 frsz-ú Mercedes).”

„A 3. ábra és a 4. ábra szerinti változatnál az SZP-999 frsz-ú Mercedes 1,3 méterre áttér az STL-489 frsz-ú Volkswagen forgalmi sávjába, az ütközés az STL-489 frsz-ú Volkswagen forgalmi sávjában következik be. Az SZP-999 frsz-ú Mercedes forgalmi sávjában történt ütközés lehetőségét kizárom.”

További friss információk
Autóbalesetet okozott és meghalt a főutat versenypályának gondoló Stétz Dániel korábbi Eb-bronzérmes MMA-harcos
Orosz rulettet játszott egy nagyatádi fiú, bele is halt
Újabb igazságügyi szakértő állítja: Szűcs Patrik okozta a debreceni halálos közúti balesetet
„Nekipattanás”: Szűcs Patrik a 112-es segélyhívó diszpécserének elismerte, hogy ő okozta a debreceni halálos közlekedési balesetet, ám most azon mesterkedik, hogy az elhunyt sofőrre tolja a felelősséget
Ellentámadásba lendült a debreceni tragédiát okozó milliárdoscsemete: Szűcs Patrik azt bizonygatná, hogy nem ő, hanem a baleset áldozata hibázott
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat