Ma: 2024.04.04. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Nyaklánckitépővel szemben emelt vádat a Fővárosi Főügyészség
Privatkopo.info 2021. 12. 21. 9:32:00

A vádirat szerint a 28 éves, többszörös visszaeső férfi idén augusztusban két nőt is megtámadott azért, hogy az arany nyakláncaikat megszerezze. Az egyik, időskorú sértettet ennek során olyan erővel lökte meg, hogy a nő elesett, és a fejét beverve eszméletét vesztette.



A büntetett előéletű vádlott 2021. februárban szabadult egy korábbi, több mint 5 év tartamú szabadságvesztés büntetéséből.

A férfi 2021. augusztus 30-án, délelőtt a Budapest I. kerület, Iskola utcában felfigyelt egy nőre, aki a nyakán arany nyakláncot viselt. A vádlott odalépett hozzá, majd egy hirtelen mozdulattal a sértett nyaklánca felé kapott, első próbálkozásra azonban nem tudta megszerezni az ékszert, ezért újra odalépett a sértetthez, kitépte a nyakából a 40 000 forint értékű nyakláncot, majd azzal a helyszínről elmenekült.

A vádlott még ugyanazon a napon, szintén délelőtt, egy II. kerületi társasház első emeletén, a liftből kiszálló időskorú, 82 éves nőre támadt rá. A vád szerint a vádlott hátulról fogott rá a sértett nyakában lévő 2 darab arany nyakláncra, majd megrántotta, amelynek hatására a nyakláncok elszakadtak és a kezében maradtak. A vádlott ezután, az eltulajdonított ékszerek megtartása érdekében, hátulról, nagy erővel meglökte az időskorú sértettet, aki ettől elesett, beverte a fejét, és ennek következtében rövid időre az eszméletét is elvesztette.

A vádlott a rablással megszerzett, összesen 70 000 forint értékű nyakláncokkal a helyszínről elmenekült.

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség a 28 éves, többszörös visszaesőnek minősülő férfit dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségével, valamint rablás bűntettével vádolja. A vádlottal szemben az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban azzal, hogy a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét zárja ki. A vádlott jelenleg is letartóztatásban van.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat