Ma: 2024.03.03. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Az úgynevezett nevelőapa napi rendszerességgel kényszerítette szexre a 12 év alatti nevelt lányát, az úgynevezett anya tudott az erőszakról, de nem tett ellene semmit
Privátkopó 2023. 11. 20. 9:05:00

A Győri Fellebbviteli Főügyészség a nevelőapa büntetésének a helybenhagyását, az anya büntetésének a súlyosítását indítványozta abban az ügyben, amelyben a szülők éveken keresztül pokollá tették a gyerekkorú lányuk életét.



A vádhatóság tájékoztatása szerint a férfi és a nő 2013. évben kötöttek házasságot, amelyből egy közös gyermekük is született. Együtt nevelték a nő korábbi kapcsolatából 2003 októberében született lányát is. A nevelőapa 2014. évtől kezdődően - tehát amikor a gyermek még nem töltötte be a tizenkettedik életévét - szinte napi rendszerességgel szexuális cselekményt végzett vele. Előfordult, hogy a sértett alvó állapotát használta ki, de 2016. évtől kezdődően már erőszakot alkalmazott a lány ellenállásának leküzdése érdekében.

Annak ellenére, hogy a nevelőapa megparancsolta a kislánynak, hogy senkinek ne beszéljen a vele történtekről, a gyermek számos alkalommal elmondta azt az édesanyjának, aki azonban nem hitt neki, és amikor a lánya segítséget kért tőle, még testi fenyítésben is részesítette. Az anya ezen túlmenően testileg és lelkileg is elhanyagolta a lányát, nem gondoskodott arról, hogy iskolába járjon, érdektelenséget mutatott sorsával, problémáival kapcsolatban.

A szülők magatartása következtében a kislány érzelmi, erkölcsi fejlődése sérült.

A Tatabányai Törvényszék a nevelőapát folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 11 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra, az anyát kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. A férfit végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba.

Az ítéletet az ügyész a férfi vonatkozásában tudomásul vette, míg a nő esetében súlyosításért fellebbezett. A vádlottak és védőik felmentés érdekében fellebbeztek.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a férfi büntetése kellően szigorú, viszont a nő büntetésének a súlyosítása szükséges.

Az eljárás másodfokon a Győri Ítélőtábla előtt folytatódik.

További friss információk
Baltával támadt nevelőapjára
Késsel támadt a mentőápolóra
Segítséget akart szerezni családtagjai megöléséhez
Terrorcselekménnyel fenyegetett, fiatal nőt ejtett túszul
Pszichiátriai betegeket bántalmazott
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat