Ma: 2023.11.25. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Összerugdosta és kifosztotta ivócimboráját
Privátkopó 2023. 06. 13. 11:03:00

A Ráckevei Járási Ügyészség bíróság elé állított egy férfit, aki alkalmi ismerősére támadt egy kocsmában és a verést csak a sértett által felajánlott pénzért cserébe hagyta abba. 



A vád szerint a férfi 2023. június 3-án, egy Pest vármegyei település sörözőjében a délutáni óráktól kezdve egészen záróráig nagy mennyiségű szeszes italt fogyasztott. A férfi az italozás közben beszélgetésbe elegyedett a kora esti órákban a sörözőbe betérő sértettel. A sértett egy italra is meghívta az elkövetőt, majd távozott.

21 óra körüli időben a sértett már erősen ittas állapotban ismét megjelent a sörözőben, ahol újra összetalálkozott az elkövetővel. Amikor a sértett rövid idővel később kerékpárján haza indult az elkövető pár perc elteltével kerékpárján a sértett után ment. Az elkövető egy vasúti sín melletti földúton haladva utolérte a sértettet és az út melletti árokba lökte. Ezt követően a sértett után az árokba lemászott, onnan felhúzta, majd test szerte rugdosni kezdte. A sértett ekkor a zsebéből kivett 10 000 forintot és azt a férfinak adta azért, hogy ne bántalmazza őt tovább.

Az elkövető a pénzt eltette és a sérült férfit magára hagyva a helyszínről távozott, majd másnap a pénzből rendezte kocsmai tartozását.

A Ráckevei Rendőrkapitányság járőrei az elkövetőt már másnap elfogták és őrizetbe vették.

A férfit a Ráckevei Járási Ügyészség mindössze 4 nappal az elkövetés után - 2023. június 7-én - kifosztás bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt bíróság elé állította.

További friss információk
Újabb prostifuttató cigány kezén kattant a bilincs
Nyaralásra akart pénzt rabolni a „navajonki” a 80 éves nénitől
Amikor a cigány hálás: kalapáccsal követelt pénzt az őt felnevelő nagyapjától
16 és 17 éves cigányok raboltak és zsaroltak
Részeg apa támadt az iskola igazgatóhelyettesére
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat