Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Váratlan fordulat a Teréz körúti merénylet nyomozásában: két napon keresztül beszélt az ügyészeknek a feltételezett körúti robbantó
Privatkopo.hu 2017. 02. 17. 6:43:00

A Privatkopo.hu információja szerint szerdán és csütörtökön hosszú órákon keresztül hallgatták ki a Központi Nyomozó Főügyészségen a Teréz körúti robbantás elkövetésével gyanúsított P. Lászlót. A bűnügyi portál értesülése szerint a fiatal férfi maga jelezte a nyomozó ügyészeknek, hogy vallomást kíván tenni a bűnügyben. Úgy tudni, a gyanúsított továbbra is tagadja, hogy ő követte volna el a merényletet.



P. Lászlót előre kitervelten, több ember és hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével, valamint robbanóanyaggal való visszaéléssel gyanúsítják, ugyanis a Központi Nyomozó Főügyészség szerint a fiatal férfi lehetett az, aki 2016. szeptember végén egy házi készítésű robbanószerkezettel merényletet követett el a Teréz körúton. A bűncselekményben egy rendőr súlyosan, egy pedig életveszélyesen megsérült. 

P. Lászlót tavaly október 21-én helyezték előzetes letartóztatásba. A fiatalember tagadta, hogy ő követte volna el a bűncselekményt, vallomást azonban nem tett. Február elején - ügyvédjén keresztül - még azt üzente a nyilvánosságnak, hogy kizárólag bírósági szakban, a sajtó nyilvánossága előtt kíván megszólalni, ennek ellenére most maga jelezte a nyomozó főügyészség munkatársainak, hogy vallomást kíván tenni.

A Privatkopo.hu úgy tudja, hogy noha a feltételezett elkövető részletes vallomást tett a nyomozó ügyészeknek, kihallgatása során azonban továbbra is tagadta, hogy ő követte volna el a robbantást.

A bűnügyi portál értesülése szerint P. László az utóbbi napokban lelkileg megrendült, egyre rosszabbul viseli a bezártságot.

További friss információk
Megfenyegették a budapesti éjszakai bárok tulajdonosát
Vádemelés a rokonait távoltartás után is bántalmazó férfivel szemben
Tizenéveseket rabolt ki
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat