Ma: 2024.09.30. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Az éj leple alatt rabolt a „navajonki”
Privátkopó 2024. 09. 30. 9:44:00

Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, és kezdeményezték a letartóztatását.



A megalapozott gyanú szerint egy kenderesi lakos még szeptember 20-án, hajnali 2 és 3 óra között bement egy tiszaörsi idős férfi házába. A sértett felfigyelt az ajtó nyílására, észrevette az éj leple alatt rátörő férfit, aki ezután bántalmazni kezdte. A támadó ezt követően átkutatta a szekrényt, és elvitte a sértett pénztárcáját a benne lévő 210 000 forinttal.

A rendőrök az adatgyűjtés során azonosították a feltételezett elkövetőt, és előállították a Tiszafüredi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Megállapították, hogy a 28 éves férfi terhére róható két korábbi lopás is, amikor szintén tiszaörsi házakba hatolt be. Az egyik helyről technikai eszközöket vitt el, a másik házból azonban semmit. A nyomozók a gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

A Tiszafüredi Rendőrkapitányság rablás bűntett, valamint lopás vétség és lopás vétség kísérlete miatt folytat eljárást.       

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Több millió forintot csalt el az ügyfelektől egy postavezető
Hiszékeny házaspárt használt ki: befolyással üzérkedésért börtönbe kell vonulnia
900 milliós költségvetési csalás elkövetőinek letartóztatását indítványozta a Zala Vármegyei Főügyészség
Védjegybuli: közel 1 milliárd forintos hűtlen kezelés
Milliárdos számlagyárat működtettek - a fiktív bizonylatokat befogadó cég vezetője terhelő vallomást tett a bűntársaira
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat