Ma: 2024.10.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Idős áldozata összes pénzét megszerezte egy szerelmet színlelő cigány lotyó Budapesten
Privátkopó 2023. 11. 16. 6:15:00

A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 32 éves nővel szemben, aki 2020 decemberében álnéven ismerkedett meg egy időskorú férfival, akitől ezt követően, kölcsönre hivatkozással, összesen több mint 1 millió forintot csalt ki.



A vádirat szerint a nő munkahellyel és jövedelemmel nem rendelkezett, napi megélhetési gondjai voltak, ezért elhatározta, hogy csalással szerez pénzt. Az ügy sértettje - az akkor 76 éves, megromlott egészségi állapotú férfi - 2020. december 29-én, egy szakrendelésről indult hazafelé, amikor a vádlott leszólította. A nő álnéven mutatkozott be, mert eleve az volt a szándéka, hogy az időskorú férfit becsapja és pénzt szerez tőle.

A vádlott a következő hetekben elmondta az idős férfinak, hogy nehéz anyagi helyzetben van, segítségre szorul, kölcsönre van szüksége.  A folyamatos pénzkérésekkor a nő azzal hitegette a sértettet, hogy ha ad kölcsönt, azt rövid időn belül visszafizeti. Erre azonban valódi szándéka nem volt, a célja kizárólag a sértett pénzének a megszerzése volt.

A rábeszélés hatására a sértett 2021. január 6-án, egy Budapest X. kerületi bankautomatából összesen 190 000 forintot vett fel, majd átadta a csalónak. A férfi azt hitte, hogy a pénzt majd visszakapja. A vádlott további 500 000 forint felvételét kérte, de a napi limit miatt ehhez banki ügyintézésre volt szükség. A fiók alkalmazottja észlelte az időskorú férfi zavart viselkedését, a gyanúsnak ítélte a kísérőt, valamint a korábbi pénzfelvételeket, ezért a kifizetést megtagadták és rendőrt hívtak. A vádlott azonban még a járőr kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.

A nő néhány nappal később újabb találkozót beszélt meg a sértettel egy XIV. kerületi bankfióknál, ahol a férfi felvett 500 000 forintot. Átmentek egy másik bankfiókhoz, ahol a sértett további 200 000 forintot vett fel és adott át a csalónak. Pár nap elteltével a megtévesztett sértett több részletben, további 260 000 forintot vett fel bankautomatákból, és ezzel már a folyószámla hitelkeretét is túllépte.

A sértett fia 2021 februárjában észlelte édesapja készpénzfelvételeit, illetve azt, hogy a bankszámláján semmilyen pénz nem maradt, ezért letiltatták a bankkártyát és feljelentést tettek a rendőrségen.

A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség a nőt időskorú személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolja, és vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta, valamint az okozott kár mértékéig vagyonelkobzásra is indítványt tett.

Egy másik ügyben - a nyomozás során beszerzett adatok alapján - J-né D. Julianna megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2019-ben egy X. kerületi intézmény előtt megismerkedett egy szintén idős férfival, akinek felment a lakására, majd a sértett figyelmetlenségét kihasználva ékszereket és pénzt lopott onnan. Ezt követően a nő szerelmet színlelt a férfi irányába, aki a gyanúsítottnak mobiltelefonokat, előfizetéseket és tableteket vásárolt, valamint különböző okokra hivatkozva többször pénzt kért tőle és a fiától, illetve 2020 januárjában kilopta a sértett pénztárcájában lévő összeget. Ez az eljárás még nem zárult le.

További friss információk
Több százmillió forintos csalás vádjával állították bíróság elé dr. Pozsonyi Tibor bukott ügyvédet
Nigériai csalókra csapott le a rendőrség - olyan roppant „okos” hölgy is van, akitől 71 millió forintot csaltak ki
Elővigyázatlan hirdetők kárára követett el internetes csalásokat
Több millió forintot csalt el az ügyfelektől egy postavezető
Hiszékeny házaspárt használt ki: befolyással üzérkedésért börtönbe kell vonulnia
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat