Ma: 2025.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Cselédként dolgoztatta a kiszolgáltatott nőt a cigány házaspár
Privátkopó 2025. 04. 15. 10:49:00

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség emberkereskedelem és kényszermunka, többrendbeli csalás és közokirat-hamisítás miatt vádat emelt egy házaspárral szemben, akik a velük élő nőismerősüket éveken át erőszakkal, fenyegetéssel cselédként dolgoztatták, ráadásul hitelt is vettek fel a nevére, amiből autót vásároltak maguknak. 



A büntetőügy sértettje egy három osztályt végzett, stabil családi kötelékkel nem rendelkező nő, aki miután 10 éves korában megszűnt a kapcsolata az anyjával, rokonok és ismerősök között hánykolódott.

Amikor a számára lakhatást biztosító ismerőse 2013 tavaszán börtönbe vonult, a sértett a férfi kisgyermekeivel együtt a vádlottakhoz került. A házaspár felismerte az erősen befolyásolható nő anyagilag és szociálisan is kiszolgáltatott helyzetét, valamint a családba fogadott kisgyermekekhez fűződő szoros érzelmi kapcsolatát.

Ezt kihasználva, 2022 októberéig cselédként tartották az otthonukban. A sértett a vádlottak utasítása alapján vezette a háztartást és végezte a napi feladatokat: a hét minden napján főzött, mosott, takarított, továbbá gondoskodott a házaspár által nevelésbe vett összesen hat kisgyermekről. A cselédsorban tartott fiatal nő félt a nő vádlottól, aki sokszor kiabált vele, szóban megalázta és többször bántalmazással fenyegette. Előfordult, hogy pofon ütötte, mert nem jól teregette ki a ruhákat, majd szobafogságra ítélte és emiatt a sértett étlen-szomjan töltötte a napot.

Időközben a fiatal nő munkát vállalt egy környékbeli üzemben, ám a korábbi háztartási munkákat továbbra is el kellett végeznie, emiatt rendszeresen 3-4 órát tudott csak aludni. A bankszámlára érkező, összesen több mint 9 millió forint munkabérét a vádlottak - a sértett postán megküldött bankkártyáját maguknál tartva - éveken át jogosulatlanul megszerezték és elköltötték. Az adóslistán szereplő házaspár emellett személyi kölcsön felvételére bírta rá a hitelképes sértettet, úgy, hogy annak visszafizetése nem állt szándékukban. A bank megtévesztésével jogosulatlanul megszerzett 2 millió forintból 2018 nyarán autót vásároltak a feleség nevére. A sértett kizsákmányolása 2022 októberéig tartott, amikor a fiatal nő egy éjjel megszökött a vádlottaktól.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő házaspárt erőszakkal és fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka, információs rendszer felhasználásával elkövetett, jelentős kárt okozó csalás, nagyobb kárt okozó csalás, valamint közokirat-hamisítás bűntettével vádolja.

További friss információk
Ezerszámra hozták Európába az amerikai roncsautókat, magyar cégeket is bevontak a nemzetközi csalásba
Az ártándi határrendészek vesztegetési ügyében már több mint 50 gyanúsított van
35 sértettet vert át valótlan hirdetésekkel
Összesen ötmillió forint hálapénzt fogadott el a nőgyógyász, akit otthonában fogtak el a rendőrök
Fantomcégek felhasználásával közel kétmilliárd forint vagyoni hátrányt okozott az államnak egy bűnszervezet
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat