Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Évekig terrorizálta családját egy 45 éves tróger
Privatkopo.info 2021. 11. 10. 7:25:00

A Veszprémi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetése, személyi szabadság megsértése, kapcsolati erőszak, közúti veszélyeztetés, zaklatás és könnyű testi sértés miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki együttélésük során, és ezt követően is zaklatta, terrorizálta családját.



A 45 éves férfi 2011-től élt élettársi kapcsolatban a sértettel. A rákövetkező években gyermekeik születtek, akik mellett a nő előző házasságából született két másik gyermekét is együtt nevelték, Tiszafüreden. Az italozó életmódot folytató férfi azonban rendszeresen bántalmazta élettársát, a gyerekekkel ordibált, a nevelt gyermekeit megütötte, egyiküket leköpte, és olyan is volt, hogy az ajándékba vásárolt ruhaneműt a gyerekek szeme láttára szétvagdosta, vagy őrjöngve verte szét a lakás berendezési tárgyait. A nő ezért 2016-ban gyermekeivel együtt elmenekült, és egy Veszprém megyei településre költözött.

A férfi ezután sértő, fenyegető üzenetekkel telefonján zaklatta volt élettársát, majd fel is kereste a sértetteket.

2017 novemberében elment a volt élettársának lakásához, és felvetette, hogy a gyerekekkel együtt menjenek játékot vásárolni. Az úton azonban ismét indulatos lett, a sértettek pedig hiába kérték, hogy vigye őket haza. Tüskevár környékén az autóban ülő 15 éves nevelt fia közölte, hogy ha nem áll meg, kihívja a rendőrséget, mire a férfi megállt, kirántotta az autóból a fiút és többször megütötte. Ezt látva a férfi riadt, 5 éves kisfia a közeli buszmegállóba futott segítségért. A volt élettárs is kiszállt az autóból és igyekezett onnan kivenni a még bent ülő legkisebb gyermeket, de a férfi előbb bántalmazni kezdte, majd beugrott a járműbe és hirtelen elhajtott, úgy, hogy az autó mellett álló élettársa, kezében a 4 éves gyermekkel az út közepére esett.

A férfi az eljárás során külföldre távozott és csak eredményes nemzetközi elfogatóparancs révén lehetett vele szemben a büntetőeljárást folytatni. Az ügyészség a férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés, valamint járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak, indítványozta továbbá, hogy a gyermekei vonatkozásában a szülői felügyeleti jogát a bíróság szüntesse meg.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat