Ma: 2021.10.08.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Cégtemetőt működtettek Hajdú-Bihar megyében
Privatkopo.info 2021. 10. 07. 11:05:00

A Debreceni Járásbíróság 2021. október 4-én újabb előkészítő ülést tartott annak a 107 vádlottnak az ügyében, akikkel szemben közokirat-hamisítás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség.



A bíróság 2021. június 1-je óta az ügyben több előkészítő ülést is tartott, 88 vádlott a vádirattal egyezően elismerte a bűncselekmény elkövetését, tárgyaláshoz való jogukról pedig lemondtak, amit a bíróság végzésével elfogadott. Őket a járásbíróság többségében pénzbüntetésre vagy közérdekű munka büntetésre ítélte, valamint különböző időtartamú próbára bocsátotta. A büntetőeljárás során két vádlott elhunyt, 10 vádlottra pedig későbbi időpontokban fogja megtartani a bíróság az előkészítő ülést. Az eddigiek szerint kilenc vádlott nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését, tárgyaláshoz való jogukról nem mondtak le, az ő esetükben tárgyalást fog tartani a Debreceni Járásbíróság.

A vádirat lényege szerint az elsőrendű vádlott 2011 óta foglalkozott cégek adásvételével, illetve közvetítésével. A férfi egy országos hirdető újságban adott fel hirdetést az alábbi szöveggel: „Céget veszek, tartozás nem akadály”. A másodrendű vádlott jelentkezett a hirdetésre, ezt követően pedig összeismerkedett az elsőrendű vádlottal. Megbeszélték, hogy a másodrendű vádlott berettyóújfalui lakóhelyén és a környéken élő, alacsony jövedelmű ismerőseit beszervezi annak érdekében, hogy a hirdetésre jelentkező, adóssággal terhelt gazdasági társaságok adásvételében részt vesznek úgy, hogy a cégek ügyvezetői, illetve tagjai legyenek. A másodrendű vádlott beszervezett ismerősei hajlandóak voltak a cégeket fiktíven a nevükre íratni úgy, hogy tudták ők azt a későbbiekben sem fogják működtetni. A gazdasági társaságokat átruházó cégvezetők és tulajdonosok ezért meghatározott összeget fognak majd fizetni, amit később elosztanak egymás között.

A berettyóújfalui vádlott 2013 és 2016 között a jogügyletek realizálása érdekében élettársát és testvéreit is beszervezte. Miután őket a cégbíróság eltiltotta attól, hogy gazdasági társaság vezető tisztségviselői legyenek, ezért az ismerősi köréből újabb személyeket vont be a cégekkel kapcsolatos ügyletekbe. Később a cégbíróság őket is eltiltotta attól, hogy gazdasági társaság vezető tisztségviselői legyenek. Az eltiltásokat követően a másodrendű vádlott a bűncselekménybe újabb és újabb ismerősöket vont be.

A férfi 2014-ben egy ügyvéddel is megismerkedett, aki az ügy harmadrendű vádlottja. Az ügyvéd aktívan közreműködött a cégek adásvételében úgy, hogy az adásvételi szerződéseket, meghatalmazásokat, illetve a cégbejegyzéshez szükséges egyéb okiratokat elkészítette, ellenjegyezte. A változások bejegyzéséhez a vádlottak valótlan tartalmú székhelyhasználati nyilatkozatokat használtak fel, majd ezek az adásvétellel érintett cégek székhelyeként a cégnyilvántartásba bejegyzésre is kerültek. A székhelyhasználati nyilatkozatot valótlanságát bizonyítja az, hogy az ingatlanok tulajdonosai nem adtak engedélyt arra, hogy székhelyként a cégek bejegyzésre kerüljenek az ingatlanokba. A cégek valós gazdasági tevékenységet ott nem is végeztek.

Az ügyben szereplő több tucat cég javarészt köztartozással rendelkezett, amelyek megfizetése alól úgy akartak mentesülni az ügyvezetők, illetve a tulajdonosok, hogy a gazdasági társaságokat, valamint azok üzletrészeit értékesítették az első-, másod- és harmadrendű vádlottak közreműködésével. A vádlottak a céget eladó személyektől átvett összegeket egymás között elosztották, majd az adásvétel során keletkezett valótlan tartalmú okiratokat a harmadrendű vádlott, mint ügyvéd ellenjegyezte és azokat az illetékes törvényszékek cégbíróságaihoz benyújtotta az „új tulajdonosok” bejegyzése érdekében.

A céget értékesítő vádlottak szándéka pusztán arra irányult, hogy az adósággal terhelt gazdasági társaságtól megszabaduljanak. Miután a cégek az adásvételt követően nem működtek az illetékes cégbíróságok kényszertörlési eljárásokat folytattak le.

További friss információk
Cégtemetőt működtettek Hajdú-Bihar megyében
Vádemelés egy 300 millió forintos korrupciós ügyben
Csalt és sikkasztott egy zalaegerszegi autókereskedő
Internetes hirdetési csalással huszonöt sértettet károsított meg egy férfi
„Fogva tartanak és le fogják vágni az ujjaim!”
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Váratlan fordulat! „Örökösként” jelentkezett a halálra égetett milliárdos volt „élettársa”, akiről az üzletember korábban a gyámhivatalnak azt állította, hogy rendszeresen meglopja, mérgezi - a nő testvére a TEK műveleti főosztályvezetője
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat