Ma: 2024.05.10. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Privátkopó 2024. 03. 26. 10:38:00

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a halált okozó testi sértés bűntette valamint emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt 7 év börtönbüntetése ítélt elkövető büntetésének helybenhagyására tett indítványt.



Az ítélet szerint a férfi a 2019-ben ismerkedett meg a párral, gazdálkodásukat rendszeresen segítette. Az elkövető a férfival összebarátkozott, míg annak élettársával egymásba szerettek.

A szerelmi viszonyról tudomást szerző férfi a barátjának felajánlotta, hogy fizetség ellenében élettársát elengedi vele. A férfi 2021 áprilisában 3,5 millió forintot adott a barátjának, aki további összeget követelt. Ennek nyomán szóváltásba és dulakodásba keveredtek, amely során a férfi egy vascsővel legalább kétszer, nagy erővel fejen ütötte barátját, aki a bántalmazás következtében az életét vesztette.

A férfi az áldozat holttestét autóval elszállította, és ismeretlen helyre rejtette. A hazaérkező nőnek azt mondta, hogy volt élettársát ismeretlen személyeknek adta át, hogy gondoskodjanak a végleges eltüntetéséről. Ezután megkérte a nőt, hogy tegyen a rendőrségen valótlan bejelentést a férfi eltűnéséről. Az így elindult körözési eljárásban azonban kiderült, hogy a férfi és a nő vallomása valótlan volt.

A Szegedi Törvényszék a vádlottat halált okozó testi sértés bűntettében valamint emberkereskedelem és kényszermunka bűntettében mondta ki bűnösnek és ezért 7 év börtönbüntetésre továbbá 7 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet ellen a férfi és a védője jelentett be fellebbezést felmentés és enyhítés érdekében.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a másodfokú bíróság számára kifejtette, hogy az ítélet megalapozott, a cselekmények minősítése törvényes és a férfival szemben kiszabott büntetés is arányos, amelyre tekintettel az ítélet helybenhagyását indítványozta.

A bűnügyi felügyeletben lévő férfi ügyében másodfokon a Szegedi Ítélőtábla dönt.

További friss információk
Sikkasztott egy postavezető
Majálison fogták el az internetes csalót
Romantikus csalás: egy ismert olasz együttes egyik tagjának adta ki magát
200 ezer eurót akartak megszerezni ,,pénzkicserélős” csalással
Több mint ötmillió forintot csaltak ki gyanútlan magyaroktól az ukrán bűnözők
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat