Ma: 2025.03.03. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Letartóztatásban a férfi, aki hatósági ügyek befolyásolását ígérte
Privátkopó 2025. 03. 03. 11:07:00

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt folytat nyomozást egy középkorú férfi ellen.



A nyomozó ügyészség 2025. február 26-án, további bizonyítékok beszerzése és az elkövető elfogása érdekében összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság közreműködésével.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy gépjármű-kiskereskedelemmel foglalkozó gazdasági társaság ügyvezetője az egyik használatában lévő gépkocsira kiadott, úgynevezett „P-s” ideiglenes rendszámot jogosulatlanul átadta egy ismerősének. A rendszám a vállalkozó tudta nélkül végül egy harmadik személyhez került, akitől azt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatósága egy közúti ellenőrzés során, ez év elején bevonta. 

A megalapozott gyanú lényege szerint, a vállalkozó fentiekről tudomást szerző ismerőse közölte az ügyvezetővel, hogy van egy kapcsolata, aki segíthet az ügyben. A három férfi között zajló találkozó során a vállalkozónak bemutatott személy közölte, hogy a rendvédelmi kapcsolatai révén, anyagi ellenszolgáltatásért cserébe a rendőrségnél és a NAV-nál bármit el tud intézni, amit az ismerős is megerősített.

A férfi később arra is hivatkozott, hogy a hatósági nyilvántartás adatai szerint a vállalkozó cégéhez be nem jelentett alkalmazottak is használtak jogosulatlanul rendszámokat, amelyek miatt - személyenként - 2 millió forintos büntetésre is számíthat, továbbá vagyonosodási vizsgálat is indul ellene.

A férfi a szankciók eltussolása érdekében, az eljárásban közreműködő hivatalos személyek befolyásolására 2.500 eurót kért a vállalkozótól, amit a cégvezető kifizetett.

Pár nappal később a férfi további ügyintézésre hivatkozva újabb összegeket kért a vállalkozótól, aki erre a célra 400 ezer, útiköltsége 10 ezer forintot fizetett ki.

Az ügyészség elrendelte a befolyásolásra alaptalanul hivatkozó személy őrizetét, majd gyanúsítottként hallgatta ki. A férfi panasszal élt a gyanúsítás ellen és tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Az ügyészség sikeresen indítványozta az elkövető letartóztatását, a végzés azonban még nem végleges.

További friss információk
Letartóztatásban a férfi, aki hatósági ügyek befolyásolását ígérte
Többrendbeli csalással is gyanúsítják a 30 éves H. Anitát
Milliókat csalt ki a sértettektől
Nem jövedelmezett a „lájkolós munka”
Visszaosztást kért a közalkalmazotti vezető
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat