Ma: 2023.11.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Egymilliárd forintos költségvetési csalás: könyvelőkkel és ügyvédekkel szemben is vádat emeltek
Privátkopó 2023. 11. 06. 8:55:00

A Vas Vármegyei Főügyészség vádat emelt annak a bűnszervezetnek a tagjaival szemben, akik háromszintű csalárd számlázási láncolatot működtettek, és ezzel több, mint egymilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek. Az elkövetők között könyvelők is ügyvédek is vannak.



A vádirat szerint a hat főből álló bűnszervezet egy olyan cégcsoportot hozott létre, amely stróman ügyvezetők nevén lévő gazdasági társaságokból állt. A cégcsoport keretében a vádlottak 2018 és 2020 között az Európai Közösség területéről úgynevezett „missing trader” („eltűnő kereskedő”) társaságok nevében színlelt ügyletekkel szerezték be az árut. Mivel a közösségi árubeszerzések számláin nincs áthárított áfa, így előzetesen felszámított adóval nem csökkenthető az áfafizetési kötelezettség, ezért a bűnszervezet tagjai többszintű számlázási láncolaton keresztül keltették azt a látszatot, hogy a megvásárolt áruk nem közvetlenül az Európai Közösség területéről, hanem közvetítőkön keresztül magyarországi székhelyű cégektől kerültek beszerzése.

A vádlottak a fiktív számláknak a könyvelésekben való rögzítésével, és az utánuk levonható áfának az időszaki áfabevallásokban való szerepeltetésével csökkentették jogosulatlanul az áfafizetési kötelezettséget.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói széleskörű nyomozást folytattak, amelynek keretében lefoglaltak több mint 700 millió forintot, valamint vagyontárgyakat is.

A Vas Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége és közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat összesen tizenhárom vádlottal - a bűnszervezet irányítójával, a haszonhúzó, közvetítő és „missing trader” cégek ügyvezetőivel, tényleges irányítóival, pénzügyi vezetőivel és a könyvelőkkel, továbbá a stróman ügyvezetőkkel és a hamis cégiratokat szerkesztő ügyvédekkel - szemben.

A főügyészség a bűnszervezet tagjaival szemben fegyházbüntetés, pénzbüntetés, foglalkozástól eltiltás kiszabására, valamint vagyonelkobzás elrendelésére, a strómanokkal szemben pedig pénzbüntetés kiszabására tett indítványt, a vádlottak büntetőjogi felelősségéről a - lakóhelyük szerint illetékes -  Székesfehérvári Törvényszék fog dönteni.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Letöltendő börtönbüntetésre ítélték a Dunaferr elfoglalása és a Borkai-féle szexvideó ügyénél is felbukkant Mikó Istvánt
30 ezer forint „díjazásért” 3 milliót próbált tisztára mosni
Idős áldozata összes pénzét megszerezte egy szerelmet színlelő cigány lotyó Budapesten
Csaló önkormányzati dolgozót ítéltek felfüggesztett szabadságvesztésre Győrben
Nem létező takarmányt adott el egy fiatal nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat