Ma: 2023.11.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Közel hatszáz embert húzott le, vádemelést javasolnak az internetes csaló ellen
Privátkopó 2023. 11. 08. 8:09:00

Külföldi munkavállalás, vagy otthonról végezhető munka… Ezekkel a valótlan hirdetésekkel károsította meg áldozatait egy 38 éves budapesti lakos az egyik közösségi média oldalon. A férfi a nem létező állásokra jelentkezőkkel felvette a kapcsolatot, majd a munkától függően 4500 és 20 000 forint közötti letéti díj előre utalását kérte.



Ezzel a módszerrel 2021 nyarától kezdve csaknem 600 embert ejtett tévedésbe és károsított meg több millió forinttal, majd vált teljesen elérhetetlenné a „munkavállalók” számára.

A hirdető közel egy éven át zavartalanul végezhette kártékony tevékenységét, míg 2022 augusztusában megérkezett az első feljelentés a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A nyomozók a feltételezett elkövető bankszámláját zárolták, lakhelyén kutatást tartottak, a férfit elfogták, gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

A rendőrök a számlaforgalmi adatokat elemezve felkutatták az ügy 593 áldozatát, amelynek eredményeként a férfit ennyi rendbeli csalás bűntett és vétség elkövetésével gyanúsították meg.

A vizsgálók az eljárás során a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Kaposvári Járási Ügyészség részére.

További friss információk
Luxussportkocsikban tarolták az eurómilliókat
Minitelefonokat csempészett a börtönőr a raboknak
Letöltendő börtönbüntetésre ítélték a Dunaferr elfoglalása és a Borkai-féle szexvideó ügyénél is felbukkant Mikó Istvánt
30 ezer forint „díjazásért” 3 milliót próbált tisztára mosni
Idős áldozata összes pénzét megszerezte egy szerelmet színlelő cigány lotyó Budapesten
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat