Ma: 2024.02.24. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Mobiltelefonok beszerzésével összefüggésben követhettek el 3 milliárd forintos áfacsalást
Privátkopó 2023. 03. 10. 7:09:00

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség letartóztatását indítványozta annak a tíz személynek, akik nagy értékű mobiltelefonok uniós beszerzésével összefüggésben építettek ki egy bűnszervezetet és okoztak éveken keresztül több milliárdos vagyoni hátrányt az állami költségvetésnek.



A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Csongrád-Csanád Vármegyei Vizsgálati Osztályának munkatársai kedden - nagyszabású akció keretében -, országszerte több helyszínen végeztek kutatást, biztosítottak bűncselekményből származó vagyont és vettek őrizetbe tíz személyt.

Az eljárás alapjául szolgáló gyanú szerint a gyanúsítottak 2017 áprilisa és 2021 áprilisa között működtettek egy, az egész országra kiterjedő, többszintű céghálóból álló bűnszervezetet, amely úgynevezett körhintacsalással kerülte ki az uniós beszerzésű mobiltelefonok értékesítése után fizetendő adót. A nyomozó hatóság az akció napján húsz személyt hallgatott ki gyanúsítottként, közülük tíz személyt őrizetbe is vett.

A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt indult eljárásban az ügyészség indítványozta a gyanúsítottak letartóztatásának elrendelését a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Büntetés-végrehajtási dolgozók mobiltelefonokat csempésztek a fogvatartottaknak
Letartóztatási indítvány Iványi Gábor egyházának gazdasági vezetője ellen
Bilincsben az internetes csalásokra szakosodott bűnszervezet pénzmosói
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat