Ma: 2022.06.17. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Több millió forintot csalt ki egy vállalkozótól a korrupt NAV-os
Privatkopo.info 2022. 06. 17. 15:43:00

Korrupciós bűncselekmények miatt került őrizetbe egy NAV-os alkalmazottat, a gyanúsított letartóztatásáról pénteken dönt a Győri Járásbíróság - közölte a Legfőbb Ügyészség.



Az ügyészségi nyomozók csütörtökön hajtottak végre összehangolt bűnügyi akciót több helyszínen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közreműködésével. A középkorú elkövetőt elfogását követően gyanúsítottként hallgatták ki.

A gyanú szerint a NAV egyik megyei adó- és vámigazgatósága igazgatási ügyintézőjeként dolgozó férfi 2021 decemberében folyamatban lévő adóigazgatási eljárással kapcsolatos információkat árult el az ügyben érintett gazdasági társaság ügyvezető tulajdonosainak. A férfi emellett arról is beszélt, hogy hivatalos személyek megvesztegetésével - amelyre hivatkozva milliós nagyságrendű ellenszolgáltatást kért - elérhető, hogy az ügyben ne induljon büntetőeljárás.

2022 áprilisában az ügyintéző egy másik személytől - azt állítva, hogy vele szemben adóigazgatási eljárás van folyamatban - a hivatali működésével kapcsolatban kért nagyobb összegű pénzügyi ellenszolgáltatást. Később a férfi újból beszélt a vállalkozóval és arra hivatkozva, hogy „súlyosbodott az eljárás”, további kétmillió forintot kért el tőle.

Az ügyintéző összesen négymillió forintot csalt ki a vállalkozótól.

További friss információk
Több millió forintot csalt ki egy vállalkozótól a korrupt NAV-os
Jön! Költségvetési csalás miatt nyomoznak az egyik legnagyobb, étrend-kiegészítőket forgalmazó cég ellen - pénzmosás és vásárlók megtévesztése is felmerülhet
Kétmilliárdos kárt okozott egy fiktív számlákat kiállító céghálózat - hét letartóztatott
A nyomozók pontot tettek a csalássorozat végére
Halászás az őrző-védő iparág zavarosában: 12 bukócég, legalább egymilliárd forintnyi elcsalt adó, semmiről sem tudó fővállalkozók
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat