Ma: 2024.07.10.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Közös nemzetközi akcióban számolták fel a rendőrök az online csalásokra szakosodott bűnszervezetet
Privátkopó 2024. 06. 10. 6:52:00

Az akció során 41 embert fogtak el, akik kifejezetten magyar állampolgárok sérelmére követtek el Magyarországra irányuló online csalásokat az AnyDesk letöltetésével. A bűnözők eddig közel 360 millió forint kárt okoztak.



Az ukrán és a magyar rendőrök közös együttműködés keretében léptek fel a banki csalásokra szakosodott szervezett bűnözői csoport ellen.

A Kárpátaljai Megyei Rendőr-főkapitányság és a KR NNI Kiberbűnözés Elleni Főosztály hónapok óta nyomoz egy olyan bűnszervezet ellen, amelynek tagjai magukat Magyarországon működő pénzintézet alkalmazottjának adták ki. Az Anydesk alkalmazással hozzáfértek magyar emberek bankszámláihoz, amelyekről jogtalanul hajtottak végre utalásokat.  A call centerekben a szervezők tucatnyi operátort alkalmaztak, akik a vezetőik utasítására hívták fel a kiszemelt sértetteket, majd a beszélgetés során azt állították, hogy titkos információt kell közölniük az ügyfeleikkel. Ehhez arra kérték őket, hogy telepítsenek egy speciális alkalmazást az eszközeikre. Így - az utasítás végrehajtása után - hozzáfértek a bankszámláikhoz, és azokról különböző összegeket utaltak el fiktív személyek számláira. A bűnszervezetet irányító 29 éves férfi az operátoroknak heti 100 ezer dollár bevételt tűzött ki célul. A bűnüldöző szerveknek sikerült részletesen feltárniuk a pénzmozgások útvonalát is.     

Amikor a magyar nyomozók számára kiderült, hogy a szálak külföldre vezetnek, azonnal felvették a kapcsolatot az ukrán bűnügyi szervekkel, így közvetlen együttműködésben derítették fel a bűnhálózatot. Ennek eredményeként Ukrajna területén június 3-án - a magyar nyomozók helyszíni tanácsadói tevékenysége mellett - az ukrán bűnügyi hatóság megszervezte az elfogást, mintegy 100 rendőr részvételével. Az összehangolt akció keretében egyszerre 39 helyszínen 41 személyt fogtak el.

A kutatások során a nyomozók call centerekben, az elkövetők lakásaiban és járműveiben számítógépeket, mobiltelefonokat, pendrive-okat, bankkártyákat, jegyzeteket, valamint vagyonvisszaszerzési eljárás keretében 12 autót és közel 20 millió forintnak megfelelő valutát foglaltak le.

A nyomozás eddigi eredményeként több mint 30 sértettet és közel 360 millió forintnak megfelelő kárösszeget azonosítottak a rendőrök.

Az ukrán bíróság 41 gyanúsított közül 19-et - köztük a bűnszervezet vezetőjét és két szervezőjét - tartóztatott le.

Az eljárás a továbbiakban is a két ország bűnüldöző szerveinek szoros együttműködésében folytatódik.  

További friss információk
Csalás és pénzmosás: strómanok rendőrkézen
Szemetesben landolt a mosott pénz
Így néz ki Magyarországon egy - papíron - 20 millió forintért felújított sportpálya
6,5 millió forintot húzott le a szerelemre vágyó nőtől a hamis profillal vadászó szélhámos
Munkáltatójától sikkasztott a hitelközvetítő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat