Ma: 2024.09.24.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Védjegybuli: közel 1 milliárd forintos hűtlen kezelés
Privátkopó 2024. 09. 19. 5:26:00

A Főváros Főügyészség börtönbüntetést indítványozott három személlyel szemben, akik védjegyek - értéken aluli, így a tulajdonos cégnek vagyoni hátrányt okozó - megszerzésében működtek közre. 



A vádirat szerint egy 43 éves férfi minősített többségű befolyást szerzett egy gyógykészítmények forgalmazásával foglalkozó cégben, amelyben hozzátartozója volt a cég képviselője. A férfi elhatározta, hogy átveszi a társaság irányítását és a cég tulajdonát képező védjegyek felett is rendelkezést szerez. Mindezt anélkül, hogy ehhez kapcsolódóan tényleges fizetési kötelezettsége keletkezne. A vádlott elérte, hogy őt válasszák meg új vezetőnek, és bizalmi embereiből - két másik vádlottból - pedig könyvvizsgáló és igazgatósági tag lett. A könyvvizsgáló a védjegyek értékét - a férfi elvárásának is megfelelően - 50 millió forintban határozta meg, amely megfelelt egy, a férfi által a cégnek korábban nyújtott - saját érdekeit is szolgáló - tagi kölcsön értékének.

A férfi 2017-ben megszerezte a védjegyek nagy részét, azzal, hogy az ügylet pénzmozgással nem járt, hanem az átruházásra a tagi kölcsönből fakadó tartozás részbeni ellentételezéseként került sor. A férfi vállalta, hogy 15 évig kizárólagos hasznosítási jogot biztosít az átruházónak, a 15 év leteltével viszont az átruházónak valamennyi joga megszűnik, és a védjegyekkel az átvevő szabadon rendelkezik. A vádlott a védjegyeket még az adásvételek napján három kiskorú gyermekének ajándékozta.

A fennmaradt védjegyeket a férfi érdekeltségi körébe tartozó cégeknek adták el, ezek esetében is tényleges pénzmozgás nélkül.

A védjegytulajdonos cég érdekét semmilyen módon nem szolgálta, hogy a saját maga által kidolgozott, jövedelemnövelő szellemi termékei kikerüljenek a társaság tulajdonából úgy, hogy hosszabb távon - az adásvételi szerződésekben meghatározott 15 évet meghaladóan - a használat joga sem biztosított.

A férfi a vagyonkezelői kötelezettségét a leírtakkal megszegte, ezzel közel 1 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott, amely nem térült meg. Ennek okozásában a könyvvizsgáló, a frissen kinevezett bizalmi igazgatóság tag és egy korábbi bizalmi igazgatósági tag is részt vett meghatározott mértékben.

A Fővárosi Főügyészség a három vádlottat - kettő esetében társtettesként, egyiküknél bűnsegédként elkövetett - különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan hűtlen kezelés bűntettével, negyedik társukat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, társtettesként elkövetett hűtlen kezelés bűntettével vádolja a Fővárosi Törvényszék előtt.

A főügyészség a férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés és pénzbüntetésre ítélést és cégvezetéstől eltiltást, társaival szemben szintén végrehajtandó börtönbüntetést és cégvezetéstől, illetve egy terheltnél könyvvizsgálói foglalkozástól eltiltást indítványozott.

További friss információk
Hiszékeny házaspárt használt ki: befolyással üzérkedésért börtönbe kell vonulnia
900 milliós költségvetési csalás elkövetőinek letartóztatását indítványozta a Zala Vármegyei Főügyészség
Védjegybuli: közel 1 milliárd forintos hűtlen kezelés
Milliárdos számlagyárat működtettek - a fiktív bizonylatokat befogadó cég vezetője terhelő vallomást tett a bűntársaira
Közel 7,5 millió forintba került a naiv nőnek a „Szíriában szolgáló, jóképű katona”
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat