Ma: 2026.04.21. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Túlszámlázások, zsarolások, rablás: külföldi sértetteket károsítottak meg a budapesti éjszakai bár üzemeltetői, alkalmazottai
Privátkopó 2025. 03. 20. 6:50:00

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és végrehajtandó szabadságvesztés büntetést indítványoz zsarolások és rablás miatt négy elkövetővel szemben. A vádhatóság az ügyben végrehajtandó fegyház- és börtönbüntetést indítványozott.



A vádirat szerint egy 39 éves férfi és édesanyja, egy 60 éves nő a 2021. évben egy cégen keresztül üzemeltettek egy Budapest VII. kerületi éjszakai bárt. Az ügy további két vádlottja ennek a szórakozóhelynek volt a női alkalmazottja.

Az idősebb nő 2021 júniusától több alkalommal hívott be külföldi személyeket a bárba úgy, hogy az utcán sétálva, esetenként az egyik alkalmazottal együtt leszólította őket, majd magát egyetemi tanárnak hazudta. Ezután a fiával közösen működtetett helyre vitte a külföldieket, ahol velük italozni kezdett. Ezt követően a sértettek túlárazott számlát kaptak, amit ha vonakodtak kifizetni, akkor a felszolgálóként, biztonsági őrként, üzletvezetőként megjelenő 39 éves férfival együtt fenyegetéssel kényszerítették a külföldieket a 80-250 ezer forintnyi számla kiegyenlítésére. A külföldi sértetteket esetenként azzal fenyegették meg, hogy ha nem fizetik ki a megjelölt összeget, kihívják a rendőröket illetve a bevándorlási hivatal dolgozóit.

Egy chilei férfit arra próbáltak meg kényszeríteni, hogy egy közeli boltban vásárlással egyenlítse ki a „tartozását”, majd a 39 éves férfi bántalmazta is a vendéget, hogy egy ATM automatából vegyen fel pénzt. A férfinek végül csellel sikerült csak elmenekülnie, azt állította, hogy sok pénze van a szálláshelyén, ezért a 60 éves nővel egy taxiba ült, majd amikor megérkeztek az adott címre, a sértett a taxiból kiszállva elszaladt.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a négy vádlottat szemben bűnszövetségben elkövetett zsarolások és egy csoportosan elkövetett rablás miatt emelt vádat, és velük szemben végrehajtandó fegyház- és börtönbüntetést indítványozott. A kerületi ügyészség a büntetés felfüggesztésére kizárólag annál a nőnél lát lehetőséget, aki csak egy cselekményben vett részt.

További friss információk
Műanyag granulátummal csalta az áfát a kecskeméti KM CNC Kft. két tulajdonosa, Kovács Attila és Mészáros István - első fokon több év letöltendő szabadságvesztésre ítélték őket
Online csalásokhoz bankszámlákat biztosítottak
Bűncselekményekből származó pénzt forgattak a bankszámlán
Megvesztegetett boncmesterek
Nem létező autókat adott el
 
Top cikkek
Nem fizet a fővállalkozó, leálltak a tűzoltóságok felújításai - végrehajtási eljárás indult a Windcollector Magyarország Kft. ellen
Olvasó: „Cseri Attila nagyon sok pénzt költ kokainra, szinte folyamatosan be van tépve, emellett milliókat játszik el a kaszinókban” (+ olvasói levelek)
Külföldi nincstelenek nevére íratta a cégeit, majd bűnös tevékenységet (is) folytató autósvállalkozás hátterében húzódott meg a milliárdos fitneszterem-hálózatot üzemeltető Szlifka Szilárd
Autókkal kereskedik és vendéglátóhelyeket „védelmez” Siófokon a kivégzett maffiafőnök egykori alvezére - Eilmess Tibornak olimpiai bajnok birkózóval és energolos olajbűnözővel is voltak közös cégei
A Kálvária Residence kálváriája: 5 éve késik a lakások használatba adása - az építtető magyarázata: covid, háborús helyzet
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat