Ma: 2023.09.08. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Bukócégekkel trükköző férfiakat tartóztattak le kétmilliárdos áfacsalás miatt
Privátkopó 2023. 06. 13. 15:24:00

A Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte annak a négy férfinak a letartóztatását, akik a Székesfehérvári Járási Ügyészség szerint minősített költségvetési csalás bűntettét és további bűncselekményeket követtek el az egyikük irányítása alatt működő bűnszervezet tagjaként, s közel kétmilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.



A Fejér Vármegyei Főügyészség közölte: a döntés ellen az érintettek fellebbeztek, így az nem jogerős. Jelezték, hogy vádlottak 5 évtől 25 évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak tettükért.

A bűncselekmény lényege: 2020. január 1-jét követően az egyik férfi irányítása mellett egy többszintű céghálózat jött létre azért, hogy a cégek közötti színlelt ügyletekkel, az általuk foglalkoztatott vagyonőrök munkabérei után felmerülő járulékok be nem fizetésével, fiktív számlák hatására keletkező levonandó áfa összegével gazdagodjanak.

A számlázási láncolat háromszintű volt, a tetején a számlát befogadó megbízó társaságok valósan működő cégek voltak, amelyek adófizetési kötelezettségük minimalizálására törekedtek, a középső szinten a számlakiállító puffer gazdasági társaságok álltak, akik a láncolatban alsóbb szinten elhelyezkedő társaságoktól fogadtak be számlákat. A legalsó szintre az úgynevezett bukócégek kerültek, amelyek gazdasági tevékenységet nem végeztek, nullás áfabevallást adtak be, vagy adóbevallást nem nyújtottak be, illetve alanyi adómentességet választottak, miközben több száz embert olyan munkakörökbe jelentettek be, akik valós foglalkoztatói a legfelső szinten elhelyezkedő társaságok voltak.

A láncolat felső szintjén lévő cégek az adóhatósághoz valótlan tartalmú áfabevallásokat nyújtottak be, áfát jogosulatlanul vontak le, ezáltal a költségvetésnek közel kétmilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak.

További friss információk
Többmilliárdos vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek a számlagyárat működtető bűnszervezet
Pintér Sándor belügyminiszter közvetlen munkatársának adta ki magát a csaló
Futószalagon verték át a vásárlókat
Nyolc év börtönbüntetésre ítélték a brókerbotrányos Jolikát
Bukócégekkel trükköző férfiakat tartóztattak le kétmilliárdos áfacsalás miatt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat