Ma: 2024.04.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Privátkopó 2024. 03. 08. 6:07:00

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádirata alapján - nem jogerősen - elítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a nőt és két lányát, akik valótlan tartalmú pályázatok benyújtása révén több százmillió forinttal gyarapították családi vagyonukat.



A vádirat szerint az anya ötlete alapján lányai egy szatmári kis településen megvalósítandó beruházásra, két hűtőház megépítésére nyújtottak be pályázatot a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal területi kirendeltségéhez még 2010-ben. A beruházásban a két lány egyéni vállalkozóként vett részt, és valamennyi feladat ellátására meghatalmazást adtak az édesanyjuknak, aki generálkivitelezőként végzett minden, a projektekkel kapcsolatos feladatot alvállalkozók igénybevételével.

Az alvállalkozók által kiállított számlák értékéhez képest az anya vállalkozása lényegesen magasabb összegen számlázta tovább lányai felé a munkát azért, hogy a projekt költségét papíron jelentősen megnöveljék, csökkentve ezzel a saját finanszírozási kötelezettségüket.

Az anya által működtetett gazdasági társaság a valós, 346 milliós bekerülési költséghez képest kétszer annyi, több mint 700 millió forint értékben állított ki számlát lányai egyéni vállalkozásai részére. A családi „vállalkozás” által a magyar és uniós költségvetésben okozott vagyoni hátrány, ezzel a család gazdagodása több mint 300 millió forint volt.

A három nő bűnösségéről a Nyíregyházi Törvényszék 2024. február 29-én hozott nem jogerős döntést. A főügyészség indítványával egyezően a bíróság bűnösnek találta a vádlottakat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségében. Mindhárom vádlottat végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre, emellett pénzbüntetésre ítélte, és kötelezte az okozott vagyoni hátrány megfizetésére.

A főügyészség súlyosításra irányuló fellebbezést jelentett be mindhárom vádlott terhére, velük szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabása végett.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat