Áfacsaló bűnszervezetet derített fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal - közölte az adóhatóság. Az elcsalt áfa mértéke elérte a tízmilliárd forintot. A több mint száz cégből álló bűnszervezet célja az EU területéről érkező földgáz általános forgalmi adójának jogellenes csökkentése volt.
Egy olyan, száznál is több cégből álló láncolatot derítettek fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói, amelynek a célja az volt, hogy az EU területéről érkező földgáz után kevesebb általános forgalmi adót kelljen fizetni.
A NAV azt közölte, hogy a feltételezett elkövetők több tízmilliárd forint értékű földgázkereskedelem után csaltak el nagyjából 10 milliárd forint áfát, és ugyanilyen értékben elektronikai termékekkel fiktíven kereskedtek.
A NAV pénzügyi nyomozói, a Fővárosi Főügyészség és a külföldi társhatóságok több hónapos előkészülete után, 220 pénzügyi nyomozó 60 pénzügyőr járőrrel közösen, egy időben 70 helyszínen hajtottak végre kutatásokat. Ezek során fontos bizonyítékokat foglaltak le a földgázkereskedelmi tevékenységhez és fiktív elektronikai kereskedelemhez köthetően, a gazdasági társaságokat bejegyző ügyvédi irodák és az egyenként többmilliárdos forgalmat lekönyvelő cégek székhelyén, irodáiban, könyvelőiknél és az elkövetők lakóhelyein.
A NAV által folytatott büntetőeljárásban több mint 23 milliárd forintot sikerült biztosítani és lefoglalni. A nyomozóhatóság különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt hét embert előállított, majd gyanúsítottként kihallgatott.
A bűncselekmények két fő szervezőjét őrizetbe vették, majd letartóztatásukat kezdeményezték a Fővárosi Főügyészségen. |