Ma: 2024.02.27. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Schadl akár 60 országgyűlési képviselőt is feldobott volna
Privátkopó 2023. 01. 24. 6:29:00

Egy, a bűnügyi hatóság által - leplezett eszközzel - rögzített hanganyagból kiderült, hogy dr. Schadl György feleségén, dr. Schadl Baranyai Helgán keresztül akart egyelőre nem beazonosított személyekkel együttműködni. A várt segítség elmaradása esetére azt ígérte, hogy 60-70 országgyűlési képviselőre tett volna terhelő vallomást.



A bíróság várta, hogy újabb szálakra derül fény a Völner-Schadl korrupciós botrány ügyben, emiatt is hosszabbította meg Schadl György feleségének lehallgatását. A hanganyag tanúsága szerint Schadl ilyet is mondott a feleségének, Schadlné Baranyai Helgának:

„Két dologra koncentrálnak a barátaim. Az egyik részét már megoldották, a másikat még nem.” 

Az egyik telefonhívás alkalmával Schadl György a felesége segítségével azt üzente közös ismerősüknek, hogy „csipkedje magát, nyalogassa körbe a barátait”, hogy haladjon az ügy.

Az ügy másodrendű vádlottjának, Völner Pálnak a felesége a Blikk cikke szerint egy házkutatás után arra panaszkodott a férjének, hogy „Ezek egészen egyszerűen arra mennek, hogy te valakiről pofázzál valamit”. Völner azt válaszolta: „lehet, hogy fogok is”.

Egyelőre sem Schadl, sem Völner nem tett senkire terhelő vallomást. 

A vádirat szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke 2018 májusát megelőzően korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium (IM) akkori parlamenti államtitkárával.

Schadl György jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt adott a politikusnak - 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot -, hogy az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását felhasználja az elnök érdekeinek megfelelően. Az ügyészség Schadlra tíz, míg Völner Pálra nyolc év börtönbüntetést kért, továbbá 200, illetve 25 millió forint pénzbüntetés megfizetését.

További friss információk
Büntetés-végrehajtási dolgozók mobiltelefonokat csempésztek a fogvatartottaknak
Letartóztatási indítvány Iványi Gábor egyházának gazdasági vezetője ellen
Bilincsben az internetes csalásokra szakosodott bűnszervezet pénzmosói
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat