Ma: 2021.10.14. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Nyugdíjas otthonban fennálló használati jogot adtak el többszörösen
Privatkopo.info 2021. 10. 14. 8:12:00

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli házaspárral szemben, akik egy szegedi nyugdíjas otthonban ugyanazon apartmanok használati jogát értékesítették többszörösen.



A vádirat szerint a vádlottak egy - azóta felszámolás alatt álló, szegedi székhelyű - cég vezető tisztségviselői voltak. A gazdasági társaság egy nyugdíjasotthont üzemeltetett Szegeden.

A céggel szerződő időskorúak bérleti szerződés keretében apartmanok holtig tartó haszonélvezeti jogához jutottak több milliós bérleti díj megfizetése ellenében. A vádlottak a bérleti szerződésben foglalt korlátozások és tilalom ellenére két olyan apartman esetében, amelyeket a bérlők nem használtak, az apartmanok bérleti jogát újra értékesítették. Az egyik apartmanba az új bérlő be is költözött.

A vádlottak az apartmanok használati jogának ismételt értékesítésével a sértetteknek az egyik apartman esetében 3 millió forint, míg a másik apartman esetében 8 millió forint kárt okoztak a 2016. és 2017. évben megkötött újabb bérleti szerződésekkel.

A járási ügyészség a vádlottakkal szemben a kár nagysága szerint minősülő, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat.

A vádlottak bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni. 

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Nyugdíjas otthonban fennálló használati jogot adtak el többszörösen
Most éppen 2 milliárd forintos hűtlen kezeléssel és vesztegetéssel vádolja az ügyészség Bige Lászlót
Cégtemetőt működtettek Hajdú-Bihar megyében
Vádemelés egy 300 millió forintos korrupciós ügyben
Csalt és sikkasztott egy zalaegerszegi autókereskedő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Váratlan fordulat! „Örökösként” jelentkezett a halálra égetett milliárdos volt „élettársa”, akiről az üzletember korábban a gyámhivatalnak azt állította, hogy rendszeresen meglopja, mérgezi - a nő testvére a TEK műveleti főosztályvezetője
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat