Ma: 2025.06.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki egy válogatott meccs után úgy megütött egy másik szurkolót, hogy annak eltört az arccsontja
Privátkopó 2025. 02. 10. 10:10:00

Az ügyészség vádat emelt egy 28 éves férfival szemben, aki a Puskás Arénában - a tavaly márciusban megrendezett magyar-török válogatott mérkőzés után - összeveszett egy szurkolótársával, és őt súlyosan bántalmazta.



A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint az ittas férfi a meccs után a stadion egyik kapuja előtt szóváltásba keveredett egy másik magyar szurkolóval. A vádlott a vita közben ököllel arcon ütötte a másik férfit, aki az ütéstől a földre került, eltört az arccsontja és eszméletét vesztette. A támadót többen lefogták és visszatartották.

A vádhatóság a verekedőt súlyos testi sértés bűntettével vádolta meg vádiratában, és indítványozta, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben hozzon érdemi döntést. Azt indítványozták, hogy a bíróság felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki, továbbá határozott időre tiltsa el a vádlottat sportrendezvények látogatásától.
További friss információk
Elfogták az emberölés kísérlete miatt is körözött férfit
70 millió forint értékű kábítószerrel bukott le
15 éves nevelt lányával végzett szexuális cselekményeket
Súlyosabb büntetést kért az ügyészség a kislányokról pornográf képeket megszerző férfiakra
Kanapéba rejtette a pénzt egy kecskeméti drogdíler
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat