Ma: 2025.01.30. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Elütötte az intézkedő rendőrt
Privátkopó 2025. 01. 28. 6:18:00

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei férfit, aki az intézkedés során elütött egy rendőrt.



A nyomozás adatai szerint 2025. január 22-én, este, egy Pest vármegyei településen a rendőrök járőrszolgálatuk során  - polgárőrök jelenlétében - ellenőrizték az egyik parkolóban szabálytalanul várakozó járműveket.

Ennek során a hivatalos személyek észlelték, hogy egy járó motorú autóban egyedül tartózkodik egy olyan férfi, akinek vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt bűnügyi felügyeletét rendelték el - így a település közigazgatási területét nem hagyhatja el - és járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll.

A rendőrök igazoltatták a harmincas évei elején járó férfit, felszólították, hogy a járműből szálljon ki, aminek eleget is tett, a jármű motorját azonban nem állította le.

A megalapozott gyanú szerint az intézkedés során a férfi hirtelen visszaszállt a gépkocsiba, majd annak ellenére, hogy az intézkedő rendőrök egyike közvetlenül a jármű előtt állt, a gépkocsival elindult. A férfi nagy lendülettel megindulva elütötte a rendőrt, aki elvesztve egyensúlyát ráesett a gépkocsi motorháztetőjére, majd arról - 2-3 méter megtétele után - oldalirányban leesett. Ezután a férfi elhajtott a helyszínről és a lakóhelyére távozott, ahol a rendőrök elfogták.

A nyomozó ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét, és hivatalos személy elleni erőszak valamint közúti veszélyeztetés bűntettének elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd sikeresen indítványozta letartóztatása elrendelését. A kényszerintézkedés elrendeléséről szóló végzés nem végleges, ellene a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

A férfi ellen a Dabasi Rendőrkapitányság is eljárást indított az általa elkövetett további közlekedési bűncselekmény miatt.

További friss információk
Egy 16 éves lány volt a szeretője a borsodi diákokat molesztáló tanárnak
Baltát, fejszét dobott a rendőrök felé
Halálra verte a 17 éves fiút a cigány, hogy kirabolhassa
Szabadulása másnapján ismét bűnözött
Elütötte az intézkedő rendőrt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat