Ma: 2024.09.24. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Már 16 gyanúsítottja van az óbudai korrupciós ügynek - bűnügyi őrizetben a polgármester is
Privátkopó 2024. 08. 16. 9:17:00

A Központi Nyomozó Főügyészség a korrupciós bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásában újabb öt személyt hallgatott ki gyanúsítottként, akik közül hárman - köztük dr. Kiss László polgármester - őrizetben vannak.



A nyomozó főügyészség összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre az ügyben, amelynek keretében számos helyszínen - köztük a Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat épületében, valamint több önkormányzati cégnél - végzett kutatást és lefoglalást. A főügyészség öt személyt hallgatott ki gyanúsítottként.

A kihallgatott gyanúsítottak között van dr. Kiss László III. kerületi polgármester, egy önkormányzati vezető, valamint a polgármesteri hivatal egy korábbi alkalmazottja, akik jelenleg őrizetben vannak és a letartóztatásuk elrendelését indítványozza az ügyészség.

A polgármesterrel közölt megalapozott gyanú szerint, dr. Kiss László a 2019. októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további - az önkormányzatnál dolgozó - hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni.

A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A valóságban a színlelt vállalkozási szerződésekben írt szolgáltatást, termékbeszerzést nem a szerződő cégek, hanem más gazdasági társaságok teljesítették a szerződésben vállalt árnál alacsonyabb összegért. Esetenként a vállalt munkát az önkormányzat alkalmazottai végezték el.

A polgármestert vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a főügyészség.

Az ügy további két újabb gyanúsítottja egy III. kerületi önkormányzati képviselő, valamint az egyik érintett gazdasági társaság ügyvezetője.

A büntetőeljárásban korábban gyanúsítottként kihallgatott alpolgármester letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság 2024. október 20-ig hosszabbította meg.

További friss információk
Megfojtotta 12 éves „szerelmét” a 32 éves cigány
Életmentő műtéte óta szerelmével üldözi a kezelőorvosát
Megkezdődött a pedofíliával vádolt kiskunfélegyházi pap büntetőpere
Kereskedőt terrorizált egy cigány pereputty - és persze másokat is
Illegális benzinkút működött egy kamionmosóban - még a TEK kommandósait is bevetették
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat