Ma: 2024.07.09.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Ruhákat vásárolt az idős asszonytól rabolt pénzből a cigánynő
Privátkopó 2024. 06. 04. 7:22:00

Először megfenyegette, majd kést szorított a torkához, végül bántalmazta az idős asszonyt az a 42 éves bátonyterenyei nő, akit a rendőrök két nap alatt azonosítottak és elfogtak.



A helybeli nő május 27-én, kora délután jelent meg egy, Bátonyterenyén élő idős asszony lakásánál, ahol először megfenyegette a sértettet, majd elővett egy kést és azt a szépkorú torkához tartva pénzt követelt tőle. Miután az idős asszony nem teljesítette a kérését, az elkövető a földre lökte a beteg és védekezésre képtelen nőt, majd bántalmazta. Az erőszakos támadó ezt követően a lakásban értékek után kutatott, végül nagyobb összegű pénzzel távozott.

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság nyomozói nagy erőkkel kezdték keresni a támadót. A széles körű adatgyűjtés és más nyomozási cselekmények eredményeként a nyomozók azonosították, és május 29-én elfogták a 42 éves helyi lakost. Kiderült, az asszony nem ismeretlen a nyomozók előtt, hiszen számos vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt jelenleg is folyik ellene büntetőeljárás.

A nyomozás során megállapították azt is, hogy az elkövető az idős asszony lakásába a rablást megelőző napon is bement, akkor édességet, szeszes italt és arany ékszereket vitt el, közel százezer forint értékben.

A nyomozók rablás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták a nőt, majd kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.

A hatóság tagjai vagyonvisszaszerzés keretében egy autót, valamint számos értékes ruhaneműt foglaltak le. Ez utóbbiakat a nő a rablásból származó pénzen vásárolta.

További friss információk
Dániában futtatták a lányokat a békési cigányok
Konyhakéssel akarta megölni élettársát egy férfi
Cigarettát kért a cigány, persze megint rablás lett a vége
Járókelőket bántalmazott a részeg férfi - csak felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott az ügyészség
Börtönbe kell vonulnia a pedofil háziorvosnak
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat